Ballon gázzal való feltöltése a székesfehérvár-sóstói hidrogéngázgyár melletti léghajóstelepen, 1917-18-ban. (Kálmán Piroska gyűjteményéből)

TRIANON 100 - Emlékezzünk együtt!

A Szent István Király Múzeum a trianoni békediktátum 100. évfordulójára egy történeti sorozattal kíván emlékezni, amelyben olyan korabeli tárgyakat, dokumentumokat és visszaemlékezéseket mutatunk be, melyek városunkhoz, régiónkhoz köthetők.

Sorozatunk következő részében Demeter Zsófia történész tanulmányát olvashatják, mely a "Justice for Hungary" óceánrepülés kapcsán feleleveníti a székesfehérvári repüléstörténet korabeli eseményeit. Írásából – többek között – azt is megtudhatjuk, hogy a sóstói ipari bázison volt 1927-ig az egyetlen repülőgépgyártással (B I., kis Brandi, Hungária, Avis), fejlesztéssel, majd ejtőernyő kísérletekkel (Hehs ernyő) foglalkozó üzem Magyarországon.

Trianon utóélete II. – Szavolya csillaga Fehérvár felett

1932-ben a 15. sikeres óceánrepülés résztvevőit Rómába, az óceánrepülők kongresszusára várták. Endresz György a Fehérváron tanfolyamot végzett Bittay Gyulával indult a világkongresszusra 1932. május 21-én, ám a római (Littorio) repülőtéren érkezéskor a várakozók szeme láttára halálos balesetet szenvedtek.
Az óceánrepülésre és a tragédiára emlékezve Olaszország Magyarországnak ajándékozott egy Fiat BR3-as típusú gépet, amelyet az eredeti gépre való utalással "Guistizia per l'Ungheria" névre keresztelték. A gép 10 hazai repülő kíséretében 1932. június 18-án jelent meg a mátyásföldi repülőtér felett.
Kálmán Lászlót – a székesfehérvári légi bázis pilótáját – választották ki több kiváló pilóta közül arra, hogy a transzatlanti repülésre, a Rothermere-akcióra, az "Igazságot Magyarországnak" gondolatára, illetve a repülés áldozataira emlékezve csillagtúrát vezessen ezzel az ajándék-géppel.
A csillagtúrát "Savoya csillaga" címmel szervezték meg 1932. szeptember 4-étől.
A következőkben erre a Székesfehérvár környékét illető fontos és egykor titkos összefüggésekre világítunk rá Dr. Demeter Zsófia történész kollégánk tollából:

Székesfehérvár első légi bázisa a sóstói volt, mely az alsóvárosiak legelőin alakult ki már az I. világháború alatt. Telepítéséhez Maroshegy utak metszéspontjában való fekvését és a vasútvonal közelségét használták ki.
1916 augusztusában jelentkezett a hadügyi kormányzat a város polgármesterénél, hogy a léghajók töltéséhez hidrogén-gyárat és repülőteret kíván kialakítani a Sóstó határrészen, a Déli Vasúttársaság nagykanizsai vonalától délkeletre. A terület mellett, a Sárkányhegyi szőlőknél működött már a lőtér, a hadügy ehhez most 50 katasztrális holdat kért. A területen megtiltották a legeltetést, a bérlőket kártalanították, és az építkezések azonnal megindultak Fónagy Béla szervezésében és vezetésével.
A léghajók harctéri alkalmazása miatt a töltőállomást és a kiszolgáló egységeket alig egy év alatt kialakították: az iparvágány segítségével felépültek 1917 őszére az itt elhelyezett léggömbös osztály kezdte igénybe venni a hidrogéngáz-gyár 10 épületét és a léghajós telep 21 épületét (legénységi szállások, raktárak, hangár, erőmű, műhely, fürdő és étkező). A gyár 1917 végétől termelt. A Székesfehérvár-Sóstó Léghajós Telep és Gázgyár területén a háború befejezésekor felvett leltár szerint 2 léghajót tároltak. A telep mellett 78 fából készült barakkban a háború miatt felhalmozott anyagokat tárolták, majd ide költözött a gyapjú felvásárlására szervezett Gyapjúközpont is.
A háború végével a barakkokban és a telepen fogolytábort rendeztek be, majd a trianoni békekötés után az elcsatolt magyar vidékekről érkező menekülteket helyezték itt el. A foglyok és menekültek ellátására ideiglenes sínpárokkal a vonatszerelvényeket is bevezették.
1918 végére kaotikus viszonyok alakultak ki: a katonaság elhagyta a telepet, a menekültek ellátása jelentős gondokat okozott, az itt tárolt gépeket és anyagokat fosztogatták, egy tűzben a barakkok jó része leégett, bár a repülőtér használható állapotban maradt. 1919 márciusára biztossá vált a katonai hasznosítás, hiszen nagy feladat volt az antant, majd a románok által megszállt területekről menekített gépek és anyagok tárolása. Az objektum tehát Repülőanyag Szertárként üzemelt.
A létesítmények ezután is a repülést szolgálták: ide menekítették 1921-ben a szegedi központi repülőgép javító műhelyt, így polgárinak álcázva (hiszen a trianoni békeszerződés értelmében légi erővel Magyarország nem rendelkezhetett), ebből nőtt ki a magyar repülés ipari bázisa. A polgári légi forgalom kiterjesztése az összes repülési ügyre már 1919. november 28-án megfogalmazódott, bár 1922-ig repülési tilalmat vezettek be Magyarország légterében.
A Kereskedelmi Minisztériumban szervezett légügyi osztály keretei között, polgári repülési feladatként határozták meg a sóstói ipari bázis fejlesztését. Első feladatként 1922-ben a terület repülőtér céljára való alkalmassá tételét írták elő. A várostól a Szent János dűlő bérletét kérték, az álcázás miatt kikötve azt, hogy legelőként tartsák nyilván, s ott marhát valóban legeltessenek is a munkák elkezdéséig. Az ügyből végül per lett, hiszen a város a nagy szociális feszültség és a földéhség kezelésére a legelők bővítése (1926-ban Zichy János tác-fövenypusztai uradalmától vettek is hozzá) után a földeket kishaszonbérletre adta ki a gazdáknak. A vita csak 1928-ban zárult le azzal, hogy az állam kisajátította az eddig használt és a még szükséges területet (111 holdat) a repülőtér céljára.
Elkezdődött a helyreállítás a telepen a vitától függetlenül, és már a javítóműhely is üzemelt.  
Fontos üzeme volt a sóstói légi bázisnak az 1926 után kialakított repülőgépjavító üzem, amely mellett repülőgép-tervező csoport is működött. A gépjavítóban már 1928-ban 200 munkás dolgozott és 50 tanoncot is beiskoláztak. Az ejtőernyő-készítő üzem pedig éppen ekkor kezdte meg működését Hehs Ákos vezetésével. (A javítóbázis épületeit és területét vette át később az Ikarus gyár.)
1927-ig ez volt az egyetlen repülőgépgyártással (B I., kis Brandi, Hungária, Avis), fejlesztéssel, majd ejtőernyő kísérletekkel (Hehs ernyő) foglalkozó üzem Magyarországon. Ehhez 1929-ig jelentős fejlesztéseket hajtottak végre: rendes repülőforgalomra alakították ki a repülőtér talaját, korszerű repülőteret, tanonciskolát, üzemi épületeket, két új hangárt és raktárakat építettek. Az 1928-ra elkészült hangárt a berepülőpilóták és a közelfelderítő század használta. A repülőtelep vonzásában építette meg és nyitotta meg a Székesfehérvár-Repülőtér vasúti megállót a nagykanizsai vonalon a MÁV 1928-ban, hozzá a város ingyen adta a földterületet.

A 14. számú hangárépület homlokzata a Sóstói repülőtéren. (Kálmán Piroska gyűjteményéből)

1927-ben alakították meg a Repülőgép- és Motorszerelő Szakiskolát (a nevéből alkotott mozaikszó általánosan ismertté vált: REMOSZ), amelyben szerelőket, rádiósokat és légi fényképészeket képeztek. Az iskola 1936-ig működött.
A városi területek kisajátításáért kapott pénzt a leánygimnázium építésére, illetve a nagyarányú 30-as évekbeli városfejlesztésben használták fel. A kísérleti telep tehermentesítésére és a stratégiai helyzet miatt az 1930-as években nagy horderejű fejlesztések (a táci úti "kitérő" repülőtér, majd a börgöndi, illetve a kisfaludi kisegítő, illetve sportrepülőtér) következtek, illetve 1925-re megépült a rádióadó.
Történetünk szempontjából talán fontos leszögezni, hogy a jelentős fejlesztések után Székesfehérvár légi bázisa repülőkísérleti telep, és a vadászrepülő-képzés fellegvára lett, bár egyelőre fedett, polgárinak álcázott módon (csak 1938-ban, a fegyverkezési egyenjogúságot megengedő bledi egyezmény szüntette meg ezt a helyzetet).
1924-től a Légügyi Hivatal a Kereskedelmi Minisztériumon belül működött, a légiposta a vadász, a légiforgalmi a bombázó, a légi fényképező pedig a felderítő funkciókat fedte. Ebbe a struktúrába kapcsolódott a motorszerelő iskola, a Repülő Orvosi Vizsgáló, és az Időjelző Szolgálat is. Tehát tulajdonképpen a Trianoni békeszerződés tiltása ellenére mind a repülőgépgyártás alapjai, mind a jövendő légierő kereteinek kiépítése, mind pedig a kiképzett létszám feltöltése fedett módon folyt.
Ezen a repülőtéren szolgált Kálmán László (1893-1971) 1930-ig mint repülőgép vezető (ezután 1933-ig berepülőpilóta, légügyi főelőadó), majd később 1941-43 között már alezredesként innen irányította a Harckiképző Repülőezred tevékenységét.
Székesfehérvár közvéleménye nagy figyelemmel kísérte a légügyi beruházásokat, és magát a repülést is, egyrészt azért, mert az aviatika a két világháború közötti évtizedek egyik legnépszerűbb témája volt, másrészt azért is, mert szinte a fehérváriak szeme előtt folyt minden.
A repülési szakemberek mellett a közvélemény is szenvedélyes érdeklődést mutatott Endresz György (1893-1932) és Magyar Sándor (1898-1981) óceánrepülő vállalkozásához. A Bicske mellett földet ért Justice for Hungaryt 1931. július 16-án is hatalmas helyi érdeklődés fogadta, hivatalos üdvözlésre Ecsedy Havranek József alispán vezetett küldöttséget. Láthatták a kukoricásban kényszerleszállást végzett gépet, melynek piros teteje kiemelkedett. Érdemes talán Kosztolányi Dezső Aviator című cikkéből idézni a leszállást: "Bicskén egy kukoricásban szálltak le, a tengeri repülők a tengeriföldön." A nagy tolongás hírére megjelent a helyszínen egy élelmes motoros fagylaltos és a sörmérő is. Igazi népünnepély keletkezett.
Hősöknek járó hatalmas érdeklődés kísérte tovább is Endreszt és Magyart, akik a kijavított géppel repüléseket tettek. 1931. szeptember 30-án érkeztek Székesfehérvárra: késő délelőtt bemutatták a gépet, délután fél négykor körrepülést végeztek a város felett, majd nyugat felé távoztak.

1932-ben a 15. sikeres óceánrepülés résztvevőit Rómába az óceánrepülők kongresszusára várták. Magyar Sándor visszautazott az Egyesült Államokba, így Endresz a Fehérváron tanfolyamot végzett Bittay Gyulával (1901-1932) indult a világkongresszusra 1932. május 21-én, ám a római (Littorio) repülőtéren érkezéskor a várakozók szeme láttára halálos balesetet szenvedtek (az olaszok emlékükre oszlopot avattak 1932. október 20-án).
Az óceánrepülésre és a tragédiára emlékezve Olaszország Magyarországnak ajándékozott egy Fiat BR3-as típusú gépet, amelyet az eredeti gépre való utalással "Guistizia per l'Ungheria" névre keresztelték (annak lajstromjelét kapta meg: HA-AAF). A gép 10 hazai repülő kíséretében 1932. június 18-án jelent meg a mátyásföldi repülőtér felett.
Kálmán Piroskától hallottam először a történet folytatásáról. Édesapját, Kálmán Lászlót választották ki több kiváló pilóta közül arra, hogy a transzatlanti repülésre, a Rothermere-akcióra, az "Igazságot Magyarországnak" gondolatára, illetve a repülés áldozataira emlékezve csillagtúrát vezessen ezzel az ajándék-géppel.
A csillagtúrát "Savoya csillaga" címmel szervezték meg 1932. szeptember 4-étől.
Kálmán László tehát hazaérkezett városunkba, amikor a túra keretében 1932. szeptember 16-án Székesfehérváron landolt. "Pont 10 órakor motorzúgás hallatszik és a vasúti pályaudvar felől alacsonyan húzva egy piros tetejű gép jelenik meg a levegőben, a három fehérvári gép távolabbról követi. Felharsan az éljen. A város felől érkezett gép lassan leereszkedik a mezőségre, méltósággal gördül néhány métert, montőrök rohannak, fogják a szárnyait. Azután a ragyogó napsütésben csillogva a gép megfordul és a lassan a két oldalt felsorakozott tömeg közepén várakozó előkelőségek felé gördül. A fehérvári gépek éke díszmenetben siklik el a begördülő gép előtt. Rákosi György, a Légügyi Hivatal főnöke száll ki a gépből, utána Kálmán főfelügyelő." — írta a Fejérmegyei Napló 1932. szeptember 17-én.
A lapok természetesen tudósítottak az előkészületekről, a Magyar Király elől induló autóbuszokról, az iskolásokat szállító különvonatról, valamint a biztonsági előírásokról is. Az esemény emlékére képeslapot adtak ki.
Az esemény jelentőségét mutatta, hogy a navigátori szerepet Kálmán László mellett a légügyi hatóság vezetője látta el. A fogadók sorában Széchényi Viktor főispánnal a törvényhatósági bizottság tagjai, a vegyes dandár parancsnoka vezetésével pedig a dandár és a csendőrkerület tisztikara jelent meg.  A Légügyi Hivatal munkatársai álltak díszsorfalat.
Az üdvözlő beszédet Csitáry Emil polgármester mondta, a fogadtatást pedig Rákosi György köszönte meg annak a városnak, "amelynek a magyar repülés terén tradíciói vannak." A látogatás mindössze egy órán át tartott, majd a gép Szombathelyre távozott. Ekkor készült az a kép, amelyen az előző év végén polgármesterré választott Csitáry Emil találkozott a pilótákkal.

Az óceánrepülők emlékére szervezett Szavoya csillaga repülőnap alkalmából a "Guistizia per l'Ungheria" géppel érkező Kálmán Lászlót és Rákosi Györgyöt a székesfehérvári repülőtéren Csitáry Emil polgármester köszönti. 1932. szeptember 16.

Kálmán Piroska nemcsak mesélte és meséli édesapja történeteit, a fehérvári repülésre vonatkozó korabeli cikkeket össze is gyűjtötte, emlékeit több helyen megírta. A Savoya csillaga azonban mindig lelkesítő közelségbe került.
Egyik emlékező cikkét a következő szavakkal fejezte be. "Mi a jelent tanuljuk a múltból a jövőnek. Tiszta szívvel nézzünk fel az égre azokra gondolva, akik előttünk jártak, értünk éltek, életüket hazánkért áldozták fel."

Dr. Demeter Zsófia
történész

Forrás:
Demeter Zsófia: Régi és új szerepkörök Székesfehérvár történetében. Alba Regia 42. Székesfehérvár, 2014. 53-105.
Demeter Zsófia: A derék város. Székesfehérvár Anno 3. A Szent István Király Múzeum Közleményei B. sorozat 60. szám. Székesfehérvár, 2017. 287 pp.
Farkas Gábor - Lajtai János: Székesfehérvár repüléstörténete I. Székesfehérvár, 1997.
Kálmán Piroska - Gondos László: Szavoya csillaga. Hadtörténeti Múzeum Értesítője 16. Budapest, 2016. 177-220.