TRIANON 100 - Emlékezzünk együtt!

A Szent István Király Múzeum a trianoni békediktátum 100. évfordulójára egy történeti sorozattal kíván emlékezni, amelyben olyan korabeli tárgyakat, dokumentumokat és visszaemlékezéseket mutatunk be, melyek városunkhoz, régiónkhoz köthetők.

Sorozatunk ötödik részében egy 1932-ben megjelent verset mutatunk be, melynek szerzője Szabó János, aki ebben az évben volt – amint az a vers aláírásában is szerepel – a székesfehérvári Ciszterci Szent István Reálgimnázium III. osztályos diákja. A kétoldalas nyomat ami a székesfehérvári Debreczenyi nyomdában készült, hűen mutatja a kor fiataljainak fájdalmát, tehetetlen dühét.

Diákvers Trianonról

Míg a mai fiatalok történelem órán tanulnak a 100 évvel ezelőtti történésekről, a magyar nép szétszakítottságáról, addig az 1930-as évek fiatalja akár a saját családja életén és megpróbáltatásain keresztül, közvetlen tapasztalattal bírhatott. Az átéltek, az oktatás, vagy a korszellem hatott arra a fiatalra, aki versben fogalmazta meg a saját – és minden bizonnyal sokak – keserűségét, dühét, de buzdító gondolatait is.

A székesfehérvári Debreczenyi nyomdában készült az a kétoldalas nyomat, ami Szabó János Trianon című versét tartalmazza, és aminek olvasásakor óhatatlanul is Petőfi Sándor 1848-as lelkesítő verse, a Nemzeti dal jutott eszembe. Bár a nyomat nem tartalmaz évszámot, de a megjelenés 1932-re tehető, mivel a szerző ebben az évben volt – amint az a vers aláírásában is szerepel – a székesfehérvári Ciszterci Szent István Reálgimnázium III. osztályos diákja.

Trianon

I.

Ezer éve, hogy itt lakunk
A hazánkért éltünk s haltunk,
Most hazánkat elrabolták,
Ellenség közt felosztották.
Mit ránk vetett a Trianon,
Nem hagyjuk azt mi szárazon
Isten minket úgy segéljen,
Hogy országunk egész legyen!

II.

Európát megmentettük
Török elől is megvédtük
Mégis nekünk ez a hála?
Gyerünk, gyerünk a boszúra
Mit ránk vetett…

III.

Az őseink mit szólnának,
Ha az égből lelátnának:
Megátkoznák nemzetünket.
Ilyen utódaik lettek?
Mit ránk vetett…

IV.

Mindig vitézül harcoltunk,
A hazánkért éltünk haltunk,
Mégis minket meggyaláztak:
Elvették a szép hazánkat.
Mit ránk vetett…

V.

Nem halljátok? Nem halljátok?
Mint zúg felénk a Kárpátok,
Kiált felénk a Hargita,
Szamos, Maros és Orsova.
Mit ránk vetett…

VI.

Sajog, sir a szép felvidék,
A csehek ezt is elvették
És a szegény Magas Tátra
Nélkülünk most igen árva.
Mit ránk vetett…

VII.

Délvidékünk, Bánság, Bácska,
Hej! nem miénk a buzája,
Szemtelen szerb ül most rajta,
De a magyar megtorolja.
Mit ránk vetett…

VIII.

Nyugaton a Fertó tavon
Csak a magyar csónakázzon,
Nem adjuk azt az osztráknak,
Sem a bitang vén cseláknak.
Mit ránk vetett…

IX.

Ime itt van a négy vidék,
Ellenségeink elvették,
De ezt mi igy nem hagyhatjuk,
Hanem ujra elfoglaljuk.
Mit ránk vetett…

X.

Fel magyar! Puskát a vállra!
Kardot kötni oldaladra
Megmenteni a hazánkat,
Ami édes jó anyánkat.
Amerre jársz e vidéken,
A jelszavad csak ez legyen:
Isten minket úgy segéljen,
Hogy országunk egész legyen!