TRIANON 100 - Emlékezzünk együtt!

A Szent István Király Múzeum a trianoni békediktátum 100. évfordulójára egy történeti sorozattal kíván emlékezni, amelyben olyan korabeli tárgyakat, dokumentumokat és visszaemlékezéseket mutatunk be, melyek városunkhoz, régiónkhoz köthetők.

Sorozatunk tizenegyedik részében a Fejérmegyei Napló 1920. május 18-án címoldalon megjelenő cikkét közöljük, amely az erdélyi magyar lakosok és intézmények veszteségeivel, az őket ért atrocitásokkal foglalkozik, és hosszan sorolja fel az elvett és lerombolt kultúrjavakat.

„Az erdélyi magyarság tragédiája.

(R. I.) Mialatt a békefeltételek az ezeréves Magyarországot, Európa eddig legtökéletesebb földrajzi egységű államát Lengyelország egykori szomorú sorsára juttatva földarabolják és a történelmi jogok, néprajzi viszonyok, valamint a gazdasági tényezők figyelmen kívül hagyásával védtelenül kiszolgáltatják önző szomszédai mohó hatalmi vágyának, – a román uralom alá hajtott magyar és székely nemzetnek megrendítő jajkiáltása hallszik Erdélyből. Harmincezerre megy már a kiűzöttek száma, kiket elnyomóik tűzhelyük elhagyására kényszerítve hontalanná tettek. Hetenként vonatokkal szállítják a románok a demarkácionális vonalon át az erdélyi kiutasítottakat, akiket családostól száműztek, mert minden kínzás és üldözés között is megőrizték az anyaországhoz való hűségüket és erről vármegyénként emlékiratot juttattak az ötös tanács elé. Most Budapesten szövetséggé tömörültek és a művelt világ szeme elé tárják mindazokat a sebeket, melyeket lelkükön és kultúrájukon a balkáni színvonalú oláhság kíméletlen rombolása és tervszerű sanyargatása ütött. Hiába tette meg Bandholtz amerikai tábornok részrehajlatlan jelentéseit Párisban Magyarországnak a románok által való helyrehozhatatlan károkat okozott kifosztásáról, hiába hangzottak el a magyar nép érdekében az angol alsóházban az ellenzéki liberálisok interpellációi, most is és állandóan egész tömeg, Erdélyben elkövetett román atrocitásokról érkezik hír, amelyek ellen hasztalan kér orvoslást egy boldogtalan, elárvult nemzet.

A napirenden lévő jogfosztások, a lealacsonyító botozás, a tulajdonjognak rendszeresen folytatott legkülönbözőbb megsértéseiből csak néhány szembetűnőbbet sorolunk föl, hogy vázlatos, de azért hű képet adjunk olvasóinknak az ottani állapotokról.
A kolozsvári magyar tudományegyetemet és a nagyhírű ’Karolina’ klinikát, mely egyedül az erdélyi magyar és székely nemzet kiváló kultúrájának építménye volt, s melynek 2600 hallgatója közül oláh anyanyelvű még 10 százalék sem akadt, fegyveres erőszakkal elkobozták, sőt még a homlokfalon lévő régi szobor alakot sem kímélve átromanizálták. Ezen kívül Erdély valamennyi magyar népiskoláját, valamint összes középfokú tanintézeteit bezáratták, (Román kormányzótanácsi rendelet 15298/919. sz. rend.) elrekvirálva teljes berendezésével együtt az egyházak védelme alatt meghúzódó számos felekezeti iskola helyiségeit is, nem véve ki még az árvaházakat és a szeretetházakat sem. Tanárokat állásuktól megfosztva, diákokat tömegesen a haditörvényszék elé hurcolva nyitották meg a románok a külföldi tudományos világ képviselőinek meghívása mellett a kolozsvári román egyetemet, melynek néma falai nem tudták – sajnos – oda kiáltani az ünnepélyen résztvevőknek, hogy az igaztalan úton szerzett kultúrvagyonból azokkal a kiűzött európai hírű tudósokkal (köztük a brüsseli, londoni, berlini akadémiák tiszteleti tagjaival), akik most Budapesten egy népfürdő épületében hirdetik további előadásaikat, kiköltözött onnan mindörökre a tudomány és kultúra.
Erdély műemlékeit is barbár módon elpusztították. Ledöntötték Kossuthnak, a világtörténelmi emlékű kormányzónak, Széchenyinek a legnagyobb magyarnak és az egykor Lengyelország szabadságáért is harcoló magyar tábornoknak, Bemnek marosvásárhelyi szobrát s Dávid Ferencnek az unitárius egyházat megalapító vértanú püspöknek síremlékét, valamint a kolozsvári Kárpátok Őre s a brassói „Ezred-éves’ emléket; Mátyás magyar királynak Európa 15. századbeli legdicsőbb uralkodójának lovas szobráról pedig alattomos módon egyenként lopkodják le az ércfelirat betűit.”