TRIANON 100 - Emlékezzünk együtt!

A Szent István Király Múzeum a trianoni békediktátum 100. évfordulójára egy történeti sorozattal kíván emlékezni, amelyben olyan korabeli tárgyakat, dokumentumokat és visszaemlékezéseket mutatunk be, melyek városunkhoz, régiónkhoz köthetők.

Sorozatunk következő részében Demeter Zsófia történész írását olvashatják az 1929. március 1-jei közgyűlési határozatról, mely szerint az új utcákat és területeket az elszakított országrészek településeiről nevezték el.

A nagy háború és a trianoni béke székesfehérvári következményei

Többen kérdezték tőlem, hogy mivel magyarázhatók külvárosaink utcanevei. Volt, aki föl sem ismerte, hogy ezek Öreghegy, Ráchegy és Maroshegy esetében a trianoni békediktátummal elszakított országrészek településnevei. Érdemes tehát kissé megvizsgálni azokat a körülményeket, amelyek között sürgető szükség lett Fehérvár belterületének kiterjesztésére. Miután ez 1929-ben történt meg, szinte természetesnek kell vennünk, hogy az új utcanevek a trianoni veszteség gondolatkörében, ezen területeknek legalább ilyen módon emléket állítva születtek meg.

Az I. világháború veszteségei, befejezése és a trianoni békediktátum az egész nemzettel együtt megrázta városunkat is. Pedig népességét tekintve éppen fejlődőben volt. Az 1830 és 1930 közötti száz évben ugyanis a város népessége majdnem megduplázódott (most meghaladta a 42 ezret), házainak száma pedig majdnem megnégyszereződött. Társadalmában az őstermelők, a közlekedés, valamint a kereskedelem és hitelélet területén foglalkoztatottak aránya sokkal magasabb, mint a hasonló kategóriájú városokéban. Ez önmagában is jelzi azonban nagy hátrányát: az iparosítás hiányát. Fontos, hogy éppen az 1920-as évek fejlesztései teszik majd képessé a nagyvárossá váló Fehérvárt a nagyipar fogadására. Mindezt a háborús helyzet, a békerendszer miatti katasztrofális veszteségek, majd az 1929-1933-as világgazdasági válság akadályozta, néha úgy látszott, hogy véglegesen.
Az I. világháború után ismét a város stratégiai szerepe vált fontossá: a tanácsköztársaság alatt a vörös karhatalom és két zászlóalj vöröskatona, majd a román megszálló alakulatok (1919. augusztus 7-október 6) állomásoznak itt, kivonulásuk után a város a Nemzeti Hadsereg Fővezérsége központja (1919. október 12-november 15.).
A világháború és az utána következő harci cselekmények miatt ismét a népesség növekedésével kellett számolni: a hazatért katonaság létszámnövekedése, katonai kórházak, fogolytáborok és a városba behúzódó nincstelenek tömegei érkeztek, majd a békeszerződés utáni magyar menekültek elhelyezése és munkához juttatása jelentett nagy feladatot.
Mindebből következik, hogy jelentős infrastrukturális beruházások sürgős indítására volt égető szükség. A korántsem rózsás gazdasági helyzetben ezeket a városi vagyon eladásával,  többnyire külföldi tőkéből származó hitelekkel, illetve állami segélyakcióval oldották meg.
Zavaros Aladár polgármesteri időszaka ez az évtized (1919-1930). Talán függetleníteni érdemes a polgármester személyes botrányaival összefüggő tényektől és főként a híresztelésektől a korszak megítélését. Leszögezhetjük, hogy ez volt a nagyvárossá fejlesztés megalapozó időszaka. Jellemző, hogy a békeszerződés aláírása és a pénzügyi stabilizáció után lehetett kölcsönökhöz jutni, s ezek közül a Speyer és a Pragma kölcsön volt a legjelentősebb (egyébként ezzel kapcsolatban keveredett Zavaros is a panamabotrányba).
1925-ben a Speyer bankháztól felvett hitellel az előző adósságokat törlesztették, 1926-ban az újabbat pedig kommunális beruházásokra fordították. 1929-ben folyósították a Pragma Részvénytársaság hitelét, majd 1933-ban újabb Speyer kölcsönt. A nagy városi érdekkülönbségek miatt valódi fejlesztésekre csak ez utóbbiakat fordították, ekkorra ugyanis a városvezetésben a fejlesztéspártiak jutottak nagyobb szóhoz. Témánk szempontjából fontos ezekről a vitákról elmondani, hogy már 1927-ben a belvárosi utcák és épületek műemléki feltárásáról és rekonstrukciójáról tárgyaltak. Say Géza felvetésének ekkor csak részeredménye lett a Szent Anna kápolna feltárása és helyreállítása, a belvárosi szintű tervek csak az 1930-as években, már a Csitáry érában valósultak meg.
A kölcsönökből épült a Gazdasági Népiskola 1927-ben a Kertalján, a Pörös dűlőben. Az iskola 22 holdas tangazdaságában önállóan gazdálkodott. Kölcsönből épült a járványkórház (1928), útburkolások kezdődtek.
A város saját gazdálkodása szempontjából fontos lépés volt, hogy a saját tulajdonú kommunális üzemeket 1924-ben összevonták és részvénytársasági formában üzemeltették. Így adódott a lehetőség a fejlesztésükre, akár más városi bevételekből is: a Közművek RT hamarosan már jövedelmet termelt. Ebben a konstrukcióban elsőként a villamosmű rekonstrukciója valósult meg. Ezzel kapcsolatban különösen fontos kiemelni: ez, az energiaellátás lesz a következő korszak jelentős iparosításának, s egyben Fehérvár újabb nagyrégiós szerepének alapja.
1928-ra lett készen a Téli Gazdasági Iskola (Tschenke Hermann terve, a mai Arany János iskola), melyhez a Vásártérből a város a telket ingyen adta, és a Lovasberényi út mellett gyakorlóterületet is jelölt ki számára.
Ekkor jelölték ki az evangélikus templom számára a területet (felépült 1932-ben Sándy Gyula tervei szerint).
Állami segélyakcióként kínálkozott közvetlenül a háború után és sajnos legtovább, 1941-ig élő megoldás az állami ínség-akciókban való részvétel. Az alapállás az volt, hogy segélyt az ínségmunkában résztvevők kaptak a városok keresztül, a munkát pedig városrendezési célokra fordították. Így rendezték pl. a Tanya-sort, a Csikvári úti homokbányát, így épültek állami támogatással objektumok (polgári iskola, Széchenyi utcai aluljáró).
Az infrastrukturális alapokhoz fontos tudnunk, hogy az I. világháború alatt telepített hadi objektumokat (hidrogén gázgyár, repülőtér, repülőgép javítóműhely Sóstón) a békeszerződés rendelkezése ellenére sem szerelték le, hanem polgárivá álcázva, folyamatosan fejlesztették azokat. A használatlan katonai objektumokban jelentős beruházással alakították ki 1922-25 között Magyarországon másodikként a rádióadót a Rádiótelepen, melyhez 1939-ben csatlakozott a Bányatónál egy másik adó. Székesfehérvár ekkor a modern hírközlési rendszer egyik központja volt.
A sorompókon túli területek lakossága a két világháború között erőteljesen növekedett. A zártságát jócskán feladó Öreghegy, és a többi külterület (Maroshegy, Szárazrét, Feketehegy, Disznóhidi dűlő) növekvő lakossága nagy népességnyomásként jelentkezik a modern város igazgatása szeme előtt, a körükben egyre növekvő ellátatlanság és munkanélküliség jelentős szociális, ellátási- és kommunális problémákat jelez.
A trianoni békeszerződés után, a fájdalmasan csökkentett közigazgatási terület megszervezése miatt a városba új és új szakhivatalok telepedtek. 1919 őszétől Székesfehérvár rendőrkerületi központ. A kerületi kapitányság épületét 1927-ben építették a Vásártéren, a Pajzs Szanatórium mellett. A II. Csendőrkerület is székhelyet nyert Székesfehérváron, mely előbb négy, majd öt dunántúli megye parancsnokságát látta el. Ugyancsak regionális, vagy megyei funkciót kapott a város az erdőigazgatás, a Kultúrmérnöki-, a Tisztiorvosi Hivatal, a Mezőgazdasági Kamara és a Pénzügyigazgatóság letelepítésével. Ingyen adta a város a telket az Államépítészeti Hivatal épülete számára 1929-ben. Ez utóbbi épületek a Törvényház körzetében a Vásártér beépítése folyamatában létesültek.
A városba költözött állami hivatalnokok elhelyezésére már a 20-as évek végén elkezdődött a bérházak építése. Erre a célra vásárolta meg a város a Szelke-majort, illetve adta át a MÁV Igazgatósági bérház számára a területet 1927-ben. Vitézi házhely céljára adott területet a város a Széna téren és a Segesvári utcában.
A városi törzsvagyon a beruházásokhoz fedezetül szolgált, vagy az árát építették be. Eladták az Őrhalmi Szőlőket, parcelláztak a Váralján, a kisbasai dűlőben, a fövenyi tanya dűlőben és a Laposmezőn, házhelyeket alakítottak ki a Pörös dűlőben, illetve a Hosszú sétatéren. Eladták a Rózsás-kertet és a Purger-malmot, valamint a postaépületet, ennek bevételéből bővítették az Aszalvölgyi vízművet. A pénzügyi palota eladása után városi tulajdonú lakásokat építtetnek bérlakásként és a menekültek elhelyezésére. Ilyen lakások épültek a Felsőkirálysoron, a Havranek utcában, a Munkás utca (Géza u.) elején, az Ezredéves Iskola mögött és a Széchenyi utcában.
Kislakás-építő akció céljára adták el a MÁV-nak a vasútállomással szemközti területet 1921-ben. A vitézi telkeket a Vadmezőn, a Rác- és az Aszalvölgyi dűlőkben mérték ki. Bolgárkertészet számára bérbe adták a szennyvíztelep melletti területet a Váralján a Basa árok mellett, ahol kiváló öntözési lehetőség volt. Új házsorok keletkeztek a Külső Berényi úton és a Csutora temető mellett. A Bírósági palota mellett felépült a Pajzs-szanatórium (mai rendőrség).
A megfogyatkozott városi föld szántóin 1926-tól a város megszüntette az önálló gazdálkodást: a földet kisbérletbe adta a gazdáknak. A városi gazdálkodás eszközeit, lovait, bognárműhelyét eladták.
A trianoni katasztrófára és a veszteségekre való emlékezés természetesen az egész korszakot áthatotta. Jellemző, hogy Prohászka püspök halála után már 1927-ben a rá emlékező parkot sürgősen ki akarták alakítani, hiszen az emlékművet (Ohmann Béla és Weichinger Károly műve), a fehérváriasan csak Balkezes Angyalnak nevezett művet csak 1943-ban tudták befejezni. A park virágágyását Nagy-Magyarország formájúra alakították, a Trianonban elszakított részeket sötét árvácskával ültették be.
Ezt a gondolatkört valósították meg a belterület kiterjesztésekor keletkező új utcaneveket. 1929 fontos dátum a székesfehérvári utcanévadás gyakorlatának kidolgozása szempontjából. Az 1929. március 1-jei közgyűlésen a belterület új határait határozták meg és névadás szempontjait alakították ki. Fő szempont volt, hogy a történelmi nevekhez nem nyúlnak, de az új utcákat és területeket meghatározott elvek szerint nevezték el. Az Öreghegy, a Ráchegy és a Maroshegy utcáit az elszakított országrészek településeiről nevezték el, Szárazrét és Feketehegy utcáit folyókról, a Vágóhídi-dűlő utcáit hegyekről, az Almássy-telep utcáit a magyar vezérekről, a búrtelepi utcákat a magyar történelem neves személyeiről, a Ráctemető mögötti utcákat pedig Szent Gellért, Szent Asztrik és Szent Mór püspökről.

Az alapelvek szépek, s talán az a legszebb bennük, hogy lényegében máig ezeket követte városunk névadása ha új utcák nyíltak ezeken a területeken. Sajnos, ez nem jelenti azt, hogy ma már magyarázatra nem szorulnak utcaneveink.

Dr. Demeter Zsófia
történész

Forrás:
Csurgai Horváth József: Székesfehérvár történeti szerepe és annak változásai. Acta. Tanulmányok I. 2004. 7-22. 19.
Farkas Gábor: Gazdasági, társadalmi és kulturális szerkezet Székesfehérváron. 1919-1941. Kézirat, SzVL. XV. 5. Kézirattár 445.
Farkas Gábor: Polgármester és városa. A polgárosodás folyamatai. Komárom, 1999. 47-52. 48.
Farkas Gábor: Várostörténeti tanulmány. Székesfehérvár a két világháború között. Alba Regia 38. 2009. 81-127.
Demeter Zsófia: Tekintélyes város, királyi múlttal élhető jövőt keres. Szabadpart, 2007. 33-34. szám. 2008. Demeter Zsófia: Székesfehérvár fejlődése a két világháború között. In. Entz Géza Antal szerk.: Magyarország műemlékei, Székesfehérvár. Budapest, Osiris, 2009. 87-99.
Demeter Zsófia: Régi és új szerepkörök Székesfehérvár történetében. Alba Regia 42. Székesfehérvár, 2014. 53-105.
Demeter Zsófia: A derék város. Székesfehérvár Anno 3. A Szent István Király Múzeum Közleményei B. sorozat 60. szám. Székesfehérvár, 2017. 287 pp.