Székesfehérvári művészek és művészetkedvelők találkoztak a Pelikán Galériánál: megnyílt a 4. Székesfehérvári Művésztelep tárlata. A tavaly nyári műhelyben az alkotók két különleges technológia, a cianotípia és a szitanyomás technikájával kísérleteztek. A csoportos tárlatban Büki Zsuzsanna, Deák Balázs, Mosberger Róbert, Revák Katalin, Szegedi Csaba és Végvári Beatrix munkáit lehet megnézni június 25-ig. A Pelikán Galéria tárlatának megnyitójára összegyűlt fehérári művészeket és a művészetkedvelő közönséget dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte. Örömét fejezte ki az újbóli találkozás okán, és hogy egy napon két nagyszerű kiállítás nyitóeseményére is sor kerülhetett: a Csók Képtárban határon túli művészek, a Galériában pedig a helyi alkotók színvonalas munkáiból állítottak ki. A polgármester az Akóts-malom épületébe tervezett műterem, alkotóműhely, művésztelep működtetésére alkalmas infrastruktúra kialakításáról azt mondta, hogy ugyan a pandémia megállította a tervek megvalósítását, de a felújítás nem marad el: amint rendelkezésre állnak a pénzügyi források, elkezdik a munkálatokat. A tárlat egy mozgalmat is indít: Deák Balázs egyik alkotásához kapcsolódóan a nagyközönséget szalagos magnókazetták előkeresésére buzdítják, hogy a fotós következő munkáihoz összeszedjék a „nyersanyagot”. A kiállítást június 25-ig, keddtől péntekig 10-től 18 óráig lehet megnézni az érvényes járványügyi szabályok betartásával – maszkban, illetve egyszerre csak öt látogató tartózkodhat a galériában. A belépés díjtalan.

 

Forrás: Közzétéve: 2021. 05. 29. 08:36 - Bóna Éva, Vörösmarty Rádió

http://www.vorosmartyradio.hu/news.php?id=276129