Pénteken délután került sor a Gorsium Régészeti Parkban a megújult – és új nevet kapott – Hadrianus-színpad ünnepélyes megnyitójára. A Szent István Király Múzeum gorsiumi szabadtéri kiállítóhelye felújított színpaddal és társadalmi összefogás keretében megújult nézőtérrel várja mostantól a látogatókat. Az avatáson Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkárságának államtitkára felidézte, hogy a kulturális élet szereplői nehéz időszakot éltek meg az elmúlt mintegy 15 hónapban, ennek ellenére sokat dolgoztak. Vargha Tamás országgyűlési képviselő felidézte, hogy 1977-ben a gorsiumi nyári színházban kezdte munkáját érettségi után Karinthy Márton Kossuth díjas író, rendező asszisztenseként, ekkor kezdődött el a Gorsiumi nyári játékok hosszú történelme is. Róth Péter alpolgármester köszönetet mondott az összefogásért, amelynek segítségével létre jöhetett a Hadrianus színpad, kiemelve a kormányzati támogatást, a civilek önkéntes munkáját és azt az elkötelezettséget is, ami a kultúra megőrzése, továbbadása iránt nyilvánult meg. Székesfehérvár alpolgármestere hozzátette, hogy ezekben a hetekben lázas munka folyik az országban a kulturális élet újraindításáért, ennek lehetünk tanúi ma is itt Gorsiumban. Pokrovenszki Krisztián, a Szent István Király Múzeum igazgatója az avatáson kiemelte, hogy a múzeum régi álma válik valóra a színpad megújulásával, hiszen több éve tervezték ezt a fejlesztést. Az igazgató szólt a kezdetekről is, amikor civil összefogás keretében kezdődött el a gorsiumi színház megújulása.

Forrás: Közzétéve: 2021. 07. 04. 08:55 - Bóna Éva, Vörösmarty Rádió

https://www.vorosmartyradio.hu/2021/07/04/megnyilt-a-hadrianus-szinpad/