A mai Szent István Király Múzeum elődje, az 1873. október 24-én megalakult Történelmi és Régészeti Egylet célja a történelem és a régészet népszerűsítése, a régiségtár gyarapítása volt. A régiségtárba már a kezdeti időkben is szórványosan bekerültek néprajzi jellegű tárgyak is. Az 1880 májusában megnyílt kiállításon többek között néhány városi céhemléket is bemutattak a rendezők.

A múzeum életében és gyűjteményeinek gyarapodásában a következő nagy korszakot Marosi Arnold múzeumigazgatói munkássága (1910-1939) jelentette.

Marosi Arnold földrajz-természetrajz szakos cisztercita tanár, nagytekintélyű szakember, közéleti ember, aki számos megyei és országos társadalmi és szakmai szervezet tagja, régész, író, kiváló szervezőegyéniség, igazi múzeumi szakember volt. Ezirányú tevékenységét Pécsett kezdte el, ahol megszervezte a Pécs-Baranya vármegyei Múzeumegyesületet. 1909-től a székesfehérvári cisztercita gimnázium tanára. Lauschmann Gyulával, aki orvosi hivatása mellett jeles helytörténész is volt, határozták el a székesfehérvári városi múzeum létrehozását. 1910. március 7-én megtartott közgyűlésén az egykori Történelmi és Régészeti Egylet Múzeumegyesület néven újjáalakult és Marosit múzeumigazgatónak választotta meg. A szervezet célja a gyűjtemény gyarapítása, a város és a megye kulturális életének fellendítése, rendezvények, előadások szervezése volt. Munkatársainak segítségével Marosi még 1910-ben elkezdte a meglévő gyűjtemény anyagának restaurálását és leltárba vételét.

Igazgatósága alatt ugyan elsősorban a régészeti gyűjtemény nagymértékű gyarapodása volt jellemző, ám más múzeumi ágak, így a néprajz tárgyi anyaga is számottevően gyarapodott úgy mennyiségben, mint tudományos értékben egyaránt.

Az 1910-es években elsősorban a székesfehérvári céhekkel és ipartestületekkel kapcsolatos anyag került a múzeumba, máig ez a tárgyi anyag jelenti gyűjteményünk legrégebbi, történetileg legfontosabb törzsanyagát, melynek legértékesebb része a Tárgyalkotó hagyomány című állandó néprajzi kiállításunkban látható. 1913-ban Csákváron is történt kutatás, melynek során a csákvári fazekascéhre vonatkozó tárgyi-és iratanyag valamint fazekas termékek is a múzeumba kerültek.

A néprajzi gyűjtemény gyarapodása az 1930-as évektől lendült fel ismét. 1937-ben a néprajzi tárgyak száma 957 darab volt a múzeumban őrzött összes tárgy száma pedig 37 493. E korszak néprajzi tárgygyarapodásának profiljára a céhes anyag további bővülése mellett a megye népművészetének, pásztorművészetének a felfedezése jellemző. Történt mindez budapesti kutatók (Madarassy László, Latabár Károly) kezdeményezésére és munkája nyomán. Madarassy elsősorban pásztorművészeti tárgyakat gyűjtött, Latabár pedig a háziipar emlékeit derítette fel. Munkájukra Marosi természetesen odafigyelt, koordinálta azt. A 30-as években tovább folytatódott a céhes anyag múzeumba kerülése. Például a bicskei takács céh tárgyait is ebben az időben sikerült megszerezni.

A gyűjtemény és a kiállítások történetében fontos évszám 1937, mert ez év júniusában a múzeumépület új szárnya nyitotta meg kapuit a látogatók előtt. Az épületrészben néprajzi kiállítás is helyet kapott, ahol céhemlékeket, mézeskalácsos és kékfestő mesterséget, halászeszközöket, falusi szobabelsőt, mezőgazdasági szerszámokat mutattak be.

1939-ben Marosi halálával a múzeum történetének, gyarapodásának első nagy korszaka lezárult. Az újabb fellendülés, amely a néprajzi gyűjtemény gyarapodását, bővülését is érintette majd az 1950-es években indult el ismét Solymos Ede és Barabás Jenő néprajzosok tárgygyűjtése révén, akik számos halászati és nádvágó eszközt hoztak be a múzeumba. Ugyancsak ebben az évtizedben közel ezer darab kékfestő nyomódúc került a néprajzi gyűjteménybe a Kolonit gyárból valamint a Montskó-féle kékfestő üzemből, továbbá több mesterség (mézesbábos, késes, kádár, csizmadia) szerszám készletével bővült a gyűjtemény. Az 1950-es évektől szakképzett, végzett néprajzosok ­rövid ideig Varga Marianna, majd Pesovár Ferenc (1957-1983), Lukács László (1976 – ), Varró Ágnes (1984 – ) ­ dolgoznak a múzeumban, ami a néprajzi tárgyak gyűjtésében, feldolgozásában szakmailag nagy előrelépést jelentett.

1967 fontos évszám a néprajzi gyűjtemény történetében. Ebben az évben közel ezer darabbal bővült a néprajzi tárgyak száma a Sukoró Szilvás sor 7. szám alatti népi műemlék épület teljes berendezésének megvásárlásával. Ugyancsak 1967-ben Székesfehérvár-Alsóvárosból több mint kétszáz kovácsszerszámot vásárolt meg a múzeum. A népi kismesterség tárgyait gyarapította az 1970-ben megvásárolt közel kétszáz darabból álló székesfehérvári rézműves műhely is. Az 1980-as években ütemesen, fokozatosan bővült a gyűjtemény és megyeszerte sorra nyíltak a tájházak, kiállítások.

A néprajzi gyűjtemény gyarapodása az 1990-es évek közepén lassult le. Ennek alapvető oka, hogy az addig évente rendelkezésünkre álló biztos tárgyvásárlási keret megszűnt. Pályázati támogatásokkal igyekszünk egy-egy értékesebb tárgyat megszerezni, ami hasznos és jó ugyan, de mindenképpen nehézkessé teszi a gyűjtemény gyarapítását. Fontos megemlíteni, hogy nagymértékben megnőtt az ajándékozások száma. Az utóbbi két évtizedben elsősorban ezen a módon tudtuk néprajzi tárgyaink számát növelni. Így került a gyűjteményünkbe Párniczky Józsefné adományozása révén 2009-ben egy 115 tételből álló népi hímzés és viselet kollekció Pázmándról, Lovasberényből, Válról és Sárszentmihályról. Fontos kiemelni, hogy még a legutóbbi években is sikerült a múzeum számára igen értékes és komoly céhes tárgyi emlékeket megszereznünk. 2000-ben került a gyűjteménybe (és az állandó kiállításban látható) a városhídvégi céhkorsó Stitz Sándor ajándékozása nyomán. 2011-ben és 2012-ben a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával igen jelentős céhtörténeti dokumentumokat, céhleveleket, a székesfehérvári csizmadiák céhkönyvét (1838-1938) sikerült a múzeumnak megvásárolnia.

A Szent István Király Múzeum mintegy 13000 darabból álló néprajzi gyűjteményének legkiemelkedőbb műtárgyait a 2009-ben megnyílt Tárgyalkotó hagyomány – fejezetek Fejér megye néprajzából című állandó néprajzi kiállításunkon, a múzeum Országzászló téri épületében mutatjuk be.