FEHÉRVÁR SZALON 2024: Képző-, ipar- és fotóművészeti kiállításra várjuk a pályázókat
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében 2024. szeptember 13. és október 13. között rendezzük meg Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatásával a FEHÉRVÁR SZALON 2024 című képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítást.
A tárlatra minden Székesfehérváron élő, vagy a városban dolgozó, illetve Fehérvárhoz kötődő (a városban tanult, dolgozott, a város művészeti életében részt vevő) alkotó pályázhat. A pályázat nyilvános. A szervezők örömmel veszik fiatal, kísérletező, illetve kiállításokon ritkábban szereplő alkotók jelentkezését is.
Egy-egy művész 2 db különálló alkotást vagy egy két részből álló munkát adhat be, melynek terjedelme ne haladja meg a 1,5 négyzetmétert, illetve térbeli tárgy esetén az 1 köbmétert. A legfeljebb 2 éve készült, fehérvári önálló vagy csoportos tárlaton még be nem mutatott alkotásokat, kérjük kiállításra kész állapotban átadni! A nem installálható, nem kiállítás-kész, valamint a beadási határidő után behozott művek nem kerülnek átvételre / zsűrizésre.
A kiállításon való bemutatásról és a díjak odaítéléséről független szakmai zsűri dönt.
A zsűri értékelése ellen a pályázók nem emelhetnek kifogást.
A beadás helyszíne: a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületének második emelete.
A beadás ideje: 2024. szeptember 3–4., kedd és szerda 10–18 óráig
A kizsűrizett műveket az alkotó köteles 2024. szeptember 10–11-én, kedden vagy szerdán 10–18 óra között elszállítani! Az otthagyott, ki nem állított alkotásokért a szervezők nem tudnak felelősséget vállalni. A zsűri döntéséről elektronikus levélben vagy telefonon küldünk értesítést.
A kiállítás ünnepélyes megnyitására és a díjak átadására 2024. szeptember 13-án, pénteken 17 órakor kerül sor.
A kiállítás 2024. október 13-ig tekinthető meg, keddtől vasárnapig 10–18 óráig.
Bővebb információ Domány Adél és Majsai Réka művészettörténészektől, a fehervarszalon@gmail.com címen és a 06-70-453-2516 illetve a 06-70-668-2487-es telefonszámon kérhető.