A frontvonalak elérik a mai Magyarország területét 1944 szeptemberére. A szovjet hadműveletek fő célja, hogy a Kárpátok vonulataiból kilépjenek és kitörjenek az Alföldre gyorsan áthaladva Magyarország területén. Ennek érdekében a szovjet légierő az egész hónap folyamán 2905 bevetésen több, mint 3100 tonna bombát dobtak le a taktikai bombázások során a rendező pályaudvarok ellen, hogy megakadályozza az utánpótlás elérje a frontvonalat.

A város légterén átrepülő angol-szász stratégiai bombázókötelékek rendszeresen zavarták meg a város életét. Így már megszokottnak számítottak a légiriadók. Mindenki fegyelmezetten levonult a légvédelmi óvóhelyekre, valamint a pincékbe majd a szirénák elhallgatása után újra folytatták a hétköznapjaikat. Ezek a légiriadók azonban egyre sűrűsödtek, egyre több hír érkezett a háborús pusztításokról.

1944. szeptember 19-én este kicsivel 20:00 óra után megszólaltak a légvédelmi szirénák. A város lakossága fegyelmezetten levonult a pincékbe és az óvóhelyekre. A vasútállomás leállította a forgalmát.

Ezúttal azonban a repülők nem haladtak tovább, a célpont a székesfehérvári vasútállomás volt.

A szovjet 17. légihadsereg egyéb kiegészített egységekkel Iljusin típusú repülőgépekkel, valamint Douglas-Boston amerikai gyártmányú szovjet felségjelű bombázógépekkel támadták a várost. Az első hullám világítóbombákat (ún. Sztálin-gyertyákat) dobott le, hogy megvilágítsák a rombolásra kijelölt célterületet.

A déli városrész vesztére, mert aznap este déli szél volt, ezért a világítótesteket északabbra sodorta a szél. „Ettől kezdve pergőtűzszerűen vijjogott, döngött, dübörgött minden, a pince-padló ütötte a talpunkat a földrengéstől, a palló-ajtó szinte kiugrott pántjaiból a rázkódástól. Nem tudom megítélni meddig tartott, talán csak tíz percig? A város déli felét óriási tűzvész világította, időnként elkésett vagy késleltetett robbanások innen-onnan. Kötelességszerűen biciklimmel a gyülekező helyünkre siettem, az alvilági fényözönben. Befutó légós bajtársaimmal gyalog indultunk déli városrész tüzei felé. De mi volt ez az 50 ember? A Vörös Hadsereg úttól [szerk.: ma Budai út] le már égő házakból kiabáltak segítségért. Ide két ember, oda két ember! Mire a Horváth István utcára értem, már magam maradtam. A reggeli világosságban már áttekinthettem a pusztulást. A Széchenyi utcától a kórházig, a vasútállomástól a Budai útig romboltak.

A kis gyújtóhasábok tömege, a különféle nagy romboló bombák több méter mély tölcsérei. Az egymást követő kötelékek délről észak felé sávokban gyújtottak, romboltak. Közben egy-egy kisebb sávban több épület megmaradt. Reggel már csak a nagyobb épületek égtek, mint a Deák Ferencz utcai iskola /most Jáky József útépítő technikum/remekbe készült székelyes tetőszerkezetének ácsmunkája, amit a tűzoltók ismételten elnyomtak, de újra fellángolt, vagy a Prohászka templom kupolája, amelynek rézlemez fedelén belül égett a hozzáférhetetlen fa szerkezet, a kisebb tűzek már csak füstölögtek.” (Molnár Tibor építész v. városi főmérnök emlékei az 1910.-1980. évek Székesfehérvárára). A gyújtóbombák elsősorban a Búrtelepre, valamint a Széchényi és a Deák Ferenc utcára estek. „…Annál borzalmasabb volt a tűz a Deák Ferenc utcában és annak környékén. A hozzánk legközelebbi bomba a mozi melletti házat ütötte szét. Rémes volt hallani a bombák zuhanását., mely belesüvített az éjszakába és utána a szétvetett háztetők recsegését, ropogását. Ekkor gyulladt ki az Ottokár-templom teteje és égett az egész Deák Ferenc utca.” (Shvoy Lajos: Önéletrajz). Ekkor pusztul el a Prohászka Ottokár emléktemplom melletti a kultúrház is.

A vasútállomást, főleg a teherpályaudvari részét, érte a bombázás, de súlyosan megrongálódott a MÁV Műhely, valamint a Déli Vasútáruraktára. „Emlékezem a bombázás után, mikor már elcsendesedett minden, a Prohászka-templom kupolájának lemezei, amint felengedtek a cinezések, hatalmast durrantak, s szétrepülve hullottak a környékre. Gyújtóhasábok érték a templomot. A vasutas Művelődési Ház udvarára egy légiakna esett. Lehetett 130-140 cm átmérőjű és 4 méter hosszú, de szerencsére nem robbant fel…. Az első légitámadáskor az állomás egész területére hullottak szétszórva bombák. Én is bejártam a kíváncsiságból az állomást, úgy láttam, hogy leginkább a várostól távoli rész szenvedett akkor, a teherpályaudvar túlsó része. Ahol ma a gabonatároló van, vasúti területen kívülre – két-három bolgárkertészet volt akkor – nagyon sok bomba esett. Volt a támadásnak néhány vasutas hallottja is.” (Kertész József MÁV főfelügyelő).

Később az angol 205. bombázószárny (205th Bomber Wing) egységei Budapest céliránnyal tartva átrepültek a már égő város felett és lebombázták a vasútállomást, valamint az egyik lőszeresvonatot, amelyet nem sikerült időben kitolatni a nyílt vágányra. „Este tíz óra után hallja az állomásfőnök a rádión, hogy az amerikai bombázók [szerk.: 205. angol „bombázószárny” egységei] a Balaton felett gyülekeztek és elindultak Székesfehérvár irányába. Ész nélkül rohant ki az irodába, lázas izgalomban először az ekrazit vonatot tolatta ki távol a pályaudvartól, azután a lövedéket tartalmazó szerelvényeket. Kettőt ki tudott tolatni, de a harmadik-töltényvonatot nem sikerült kivontatni, mert már Fehérvár felett voltak a repülőgépek, és elkezdték bombázni a pályaudvart, azután a Deák Ferenc utcát.”

A pusztítás borzalmas volt a város gyakorlatilag az Öreghegytől a Hosszúsétatérig a Budai úttól délre a város széléig égett és romokban állt. Megsemmisült a Búrtelep jelentős része, az Állami Méntelep, a József főherceg laktanya nagyrésze és a Lövölde kert súlyosan megrongálódott. A halálos áldozatok száma az eddig fellelt összeírások alapján 94 személy volt, amelyet elsősorban a Búrtelep polgári lakossága tett ki.

Mivel a támadás elcsúszott, a vasút helyreállítható volt. A beinduló vasútforgalmat a 15. amerikai légihadsereg felderítőegységei figyelemmel kísérték október eleji berepüléseik során. Az újabb támadás várható volt, amely hamarosan bekövetkezett.

 

Szerző: Romat Sándor
Újkortörténeti Gyűjtemény
Szent István Király Múzeum