A neolitikumból (i.e. 6000 – 4500/4400) számos lelőhelyet ismerünk Fejér vármegye területéről (pl.: Bicske-Galagonyás, Aba-Ángyihegy, Bakonycsernye stb.). Régészeti kultúrákként többféle cölöpszerkezetes háztípus, 3-5 cölöpsoros, sátortetős, 1-2 helyiséges vagy akár több tíz méteres hosszúházak ismertek. A halottakat a településen belül, a házak között temették el. Az elhunytak mellé eszközöket, antropomorf idolokat, azaz nő alakú szobrocskákat, ékszereket, élelmiszert tartalmazó edényeket raktak. A korai neolitikumban először a Tisza és Körösök-vidékén bukkantak fel a már mezőgazdasággal foglalkozó, letelepült közösségek, majd a középső neolitikumban folyamatosan benépesítették a Dunántúl területét, illetve átadták a technikai újításokat az itt élő helyi őslakosságnak.
A vármegye területén élő rézkori (i.e. 4500/4400 – 2800/2700) közösségeket több irányból érte technológiai és stílusbeli hatás.
A késő rézkori Badeni kultúrát (i.e. 3600/3500 – 2800/2700) a délről felhúzódó népcsoportok alakították ki. A kerámia anyagban gyakori a déli fémedényeket utánzó agyagedény, a magasfülű csészék, talpas tálak, a kultikus célra szánt kétosztatú tál (Csákvár).
A kora bronzkori műveltség (i.e. 2700/2500 – 2000) kialakítói a keletről induló sztyeppei nomád pásztorkodó népesség és a hatásukra mozgásba lendülő déli, anatóliai és balkáni népcsoportok voltak. A helyi népesség és a két irányból érkezettek alakították ki a kora bronzkori kultúrát. A kora bronzkorban a temetők már elkülönültek a falutól. Az elhunytakat hamvasztották, majd kisebb-nagyobb agyagurnákban temették el. Az urnák köré kisebb edényekben ételt tettek a túlvilági útra.
A középső bronzkorban (i.e. 2000 – 1400/1300) helyi alapokon átalakult a gazdaság, a földművelés és az állattartás aránya kiegyenlítődött. Elsősorban szarvasmarhát és sertést tenyésztettek, de egyre nagyobb szerepet kapott a ló is. Az intenzívebbé váló mezőgazdaság jó alapot adott a népesség ugrásszerű megnövekedésére. A korszak során új falvak ezrei létesültek. Az előkelők a Budai-hegységtől induló, a Velencei-tavat, a Mezőföldet a Sió- és a Duna folyóig körülölelő földvárakban (Pákozd, Kajászó), jól védhető magaslati telepeken éltek. A telepeken működő bronzöntő műhelyek kezdetben ékszereket, ruhadíszeket készítettek.
A késő bronzkorban (i.e. 1400/1300 – 900/800) elrejtett kincsek sora mutatja, hogy olyan katasztrófa érte a helyi lakosságot, amelynek következménye a népesség nagyarányú pusztulása, tömeges elvándorlása volt. Nyugatról a halomsíros kultúra népe foglalta el a Dunántúlt, melyet az előző korszak elhagyott földvárai jól jeleznek. A korszak második felében újabb nyugati hatásra egy nagy közös európai kultúrkör jött létre a Rhonetól a Tiszáig. Az urnamezős kultúra már a békés fejlődés időszaka volt.
A kora és középső vaskorban (i.e. 900/850 – 450) új nyugatról jövő népvándorlással a népesség megnövekedett. Az újonnan jöttek hozták el vidékünkre a vas megmunkálásának ismeretét. A megye területére i. e. 5-4. század fordulóján érkeztek. A társadalmi rétegződés felgyorsulásának egyik bizonyítéka a hatalmas halmok alá temetkező, gazdag sírmellékletekkel ellátott arisztokrácia megjelenése. Az arisztokrácia és a katonaréteg jól védhető patakparti magaslatokon földvárakat épített. Az 5 hektárnyi területet elfoglaló fehérvárcsurgói várban kisszámú, gazdag közösség élt. Temetőjüket, 9 nagyméretű halomsírt, a patak túloldalán, az Eresztvényi erdőben tártuk fel.
Késő vaskor (i.e. 450. sz – i.sz. 1. sz. vége) folyamán a kelták túlnépesedtek. Ennek következtében indult meg a kelta népesség terjeszkedése az i.e. 6. századtól kezdődően Délkelet-Franciaország, Svájc és Dél-Németország területéről. Két évszázad alatt Angliától a Balkánig jöttek létre a különböző kelta törzsi államok. Az i.e. 2. században jöttek létre az oppidumok, a magaslati helyeken épült gazdasági és politikai központok. A nagy településéken külön kézműves ipari negyedek alakultak ki. A kelták honosították meg a fazekaskorong használatát, amely nagy szériák készítését tette lehetővé. A kereskedelemben a kelták hozták be vidékünkre a pénz használatát. A Kárpát-medencében élő kelták pénzverése görög pénzek utánzásával kezdődött, illetve az eraviscus törzset, akik római előképek után dolgoztak.