2018. november 22., csütörtök 16.30–18.00 óra
Szent István Király Múzeum – Hetedhét Játékmúzeum

Székesfehérvár, Oskola utca 2-4. (Hiemer-ház)

HETEDHÉT RÉBER!

Beszélgetés AKNAI KATALIN művészettörténésszel, BAGOSSY LÁSZLÓ rendezővel és PÁDÁR ESZTER irodalomtörténésszel
Moderátor: Gábor Gina újságíró

„Szíveskedjék terpeszállásba állni, mélyen előrehajolni, s ebben a pozitúrában maradva, a két lába közt hátratekinteni” – így kezdődik Örkény István Arról, hogy mi a groteszk című egypercese. Íme, amikor felcserélődik a lefelé és a felfelé iránya – és megsejthetünk valamit a groteszk szemléletmód sajátosságaiból. Így még egy temetés is egészen mókásnak hat, olyannak, ahol nyoma sincs a képmutatásnak.
Idén ötven esztendeje, 1968-ban jelent meg Örkény István Egyperces novellák kötete, melyet Réber László illusztrált. A zseniális szövegek groteszk világlátását, eredeti humorát tökéletesen adják vissza a grafikák: ahogyan Örkénynél a sűrített narráció, vagyis a díszítésektől mentes, rövid és tűpontos megfogalmazás, úgy Rébernél a végletekig lecsupaszított forma a jellemző. Lehántanak minden sallangot, nem időtálló részletet, és csak a tömör LÉNYEG marad. A kötet azt példázza, miként talált egymásra két nagyszerű alkotó: Réber László rajzai nem csupán illusztrálják Örkény műfajteremtő írásait, hanem finoman reflektálnak is ezekre a novellákra. Az önálló Réber-rajzok továbbviszik, elmélyítik az örkényi gondolatot: szöveg és rajz egymást kiegészítve, együtt hat.
A Hetedhét Réber! rendezvényünkön ezúttal azt járjuk körbe vendégeink segítségével, hogy mi a groteszk és hogyan jelenhet meg a képzőművészetben, az irodalomban és a színházban.

A rendezvény plakátja