A hónap műtárgya: Bakonykúti középkori templomának kutatása
2025. május 24. péntek
Szent István Király Múzeum - Rendház aula
Székesfehérvár, Fő u. 6.
A Kelet-Bakony lábánál fekvő település legkorábbi említése 1424-ből származik („Kwthy” néven említik), de 1559-ben már lakatlan pusztaként említik a források.
2021 szeptemberében két alkalommal történt műszeres lelet- és lelőhely-felderítés és terepbejárás a Szent István Király Múzeum Közösségi Régészeti Programja önkénteseinek segítségével.
A Kuti templom egyértelmű visszaazonosítására ekkor került sor, ugyanis a vizsgálatoknak köszönhetően kirajzolódott az egyházi épület a cintermét körítő falával együtt.
Reich Szabina és Szücsi Frigyes vezetésével 2023. május 30 – 2023. július 19-e között tervásatásra is sor került a templom területén, ahol az Árpád-kori kerámiatöredékek mellett, előfordulnak neolit, római kori és késő középkori darabok is. A kutatás során a kerámiatöredékek mellett fém tárgyak is felszínre kerültek, például érmék, használati tárgyak (pl. sarkantyú, patkó, kés) és viseleti elemek (övcsatok, ruhaveretek).
A kiállítás megtekinthető keddtől vasárnapig, 10 és 18 óra között.
A belépés díjtalan.
Az esemény sajtónyilvános.
A programváltoztatás jogát fenntartjuk.