Barokk mennyország

Kincsek, rejtélyek a Szent István király-székesegyházból

A kiállítás szorosan kapcsolódik a székesfehérvári barokk év programsorozatához, amelyet a Szent István király-székesegyház befejezésének 250 éves évfordulója inspirált, és annak kiemelkedő eseménye lesz. A kiállítás fő témája a bazilika barokk műkincsei, de a sok kiváló minőségű műtárgy segítségével az egész korszak szellemiségét idézi fel, teszi átélhetővé annak egyik legfontosabb jellegzetessége, a felfokozott vizualitás felől.
A „klasszikus” korszakokat bemutató, hagyományosan távolságtartó kiállítások gyakorlatával szakítva a látogatókat a műtárgyak közvetlen közelébe engedi, és korszerű technikai eszközök segítségével élményszerűen, közérthetően mutatja be azokat.

A kiállítás nagyszámú eredeti műtárgyon keresztül, értő magyarázatokkal vezet be a bazilika barokk kori történetébe: a templomért szenvedélyesen prédikáló jezsuitáktól és a szegény özvegyasszony építkezésre felajánlott utolsó fillérétől kezdve a királynő által adományozott, pazarlóan ékes főoltárig, a plébániatemplom felépülésétől a püspökség megalapításáig. E történetnek mindvégig főszereplője volt maga a városi polgárság is, a templom orgonakarzata feletti felirat is ezt bizonyítja: „Székesfehérvár szenátusa és népe építette fel kegyeletből, a leghatalmasabb, legjóságosabb Isten és Szent István, a magyarok első, apostoli királya tiszteletére, 1768.”

A kiállítás attrakciói a bazilika hatalmas mellékoltárképei, amelyeket – a freskókkal együtt – Johann Ignaz Cimbal készített. A méltatlanul háttérbe szorult festő jelentőségét a legújabb kutatások kezdik felfedezni. A bazilikában egy éven át folyt tudományos vizsgálatok eredményei mellett ezek az összefüggések is közérthető módon, élményszerűen kerülnek bemutatásra, a bazilika barokk berendezéséhez méltó színvonalú installáció keretében.

A száznál több barokk festményt, szobrot, ötvöstárgyat és egyéb műtárgyat felvonultató kiállítás egyúttal izgalmas fejtörőkkel, történeti-művészeti titkokkal várja a látogatókat, akik a barokk kódok megfejtése, rejtett utalások megértése során kerülhetnek közelebb a barokk kor varázslatos és távolinak tűnő világához.
 
A székesfehérvári bazilika barokk kincseit felvonultató tárlatot a Szent István Király Múzeum és a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum közösen rendezi.

LÁTOGATÓI INFORMÁCIÓ
 
Helyszín Szent István Király Múzeum, Csók István Képtár (Székesfehérvár, Bartók Béla tér 1.)
Nyitvatartás 2018. augusztus 3. – október 23., vasárnaptól péntekig 10–18 óráig, szombaton 9–18 óráig
Jegyárak Felnőtt: 700,- Ft,
Kedvezményes: 350,- Ft