A múzeumról
A Szent István Király Múzeum városi kiállítóhelyei a legszebb történelmi épületekben kaptak helyet.
A múzeum négy tudományterület leletanyagait gyűjti, rendszerezi, kutatja és mutatja be az érdeklődő látogatóknak. Küldetése a régészet, a néprajz, a képző- és iparművészet, a helytörténet tárgyi és szellemi örökségének gyűjtése, feldolgozása, kutatása, konzerválása, megőrzése és bemutatása. A múzeum kitűzött célja, hogy a múlt emlékeit, az abból kibomló ismereteket, a jelenben folyamatosan életre keltő művészetet oly módon tárja a látogatók elé, hogy az számukra izgalmas, érthető, élvezhető “időutazást” jelentsen, s hozzájáruljon jelenünk árnyaltabb megértéséhez.
Székesfehérvárt, a kiegyezés után, a történelmi múlt iránt fellángolt romantikus lelkesedés időszakában nem volt nehéz híveket, támogatókat találni a helyi történelem ápolására. Nemcsak Szent István, Nagy Lajos, Mátyás király sírjai, a városhoz kapcsolódó országos események játszottak ebben szerepet, de Henszlmann Imre ásatásai is, amelyek történelmünk egyik legfontosabb emlékének, a királyi bazilikának maradványait tárták fel.
Rövid, lelkes előkészületek után a Fejér megyei és Székesfehérvár Városi Történelmi és Régészeti Egylet 1873. október 27-én tartotta alakuló közgyűlését. A társulat ekkor 137 tagot tartott nyilván, megyei főnemeseket, tekintélyes polgárokat, közéleti személyiségeket, püspököket, a klérus számottevő tagjait, köztük Rónay Jácint püspök, Czobor Béla egyetemi tanár, Károly János. Az elért eredmények azonban csak két rövid periódushoz fűződtek, az 1873-85. és 1892-93. évekhez, amikor lelkes és segítőkész főispán állt a megye élén.
A századfordulótól az Egyletből már csak gyűjteménye maradt fenn. A múzeumügy akkor éledt újjá a megyében és a városban, amikor 1909 őszén Marosi Arnold cisztercita tanárt Pécsről, ahol újjászervezte a városi múzeumot, Székesfehérvárra helyezték. Marosi szinte néhány hét alatt mindenkit meggyőzött arról, hogy Fejér megye és Székesfehérvár nem létezhet tovább múzeum nélkül, amely egy évvel később, 1911. május 14-én meg is nyílt az Iskola utca 16. számú házban bérelt helyiségekben. A későbbiekben soha meg nem közelíthető anyagi feltételek intenzív múzeumi tevékenységet tettek lehetővé.
Marosi az 1910 és 1939 elején bekövetkezett halála között eltelt időben számtalan leletmentést végzett, amelyek közül kiemelkedő a pákozdi hatalmas bronzkori földvár, az első táci ásatások, a csákvári késő római temető, a nagy csákberényi és az előszállási avar kori temetőkben végzett kutatások. Ő kezdeményezte a székesfehérvári bazilika új ásatását is az 1936-38. években. Ő vetette meg a múzeum néprajzi, várostörténeti, antropológiai és természettudományi gyűjteményét is. E tevékenységét tudományos és népszerű cikkekkel, az 1931-39 között rendszeresen megjelenő Székesfehérvári Szemle kiadásával, előadások tartásával tette teljessé.
Marosi halálával véget ért a Múzeumegyesület támogatásával működő múzeum virágkora.
A háború, a front háromszoros váltása a múzeumépületben jelentős károkat okozott, a gyűjtemények azonban sértetlenek maradtak. 1949-ben, a “fordulat évét” követően a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatótanácsa Fitz Jenőt helyezte át, a néhány évig Fehérváron igazgató Fülep Ferenc utódaként Székesfehérvárra. Fitz Jenő négy évtizedes igazgatói működése alatt alakult ki a mai megyei múzeumi szervezet: tudományos osztályok, könyvtár, kiállítóhelyek, műhelyek, s vált az István Király Múzeum a hazai muzeológia egyik meghatározó helyszínévé, s nemzetközileg is ismertté. A központi támogatás korszerű raktárak kialakítását, nyilvántartás bevezetését tette lehetővé, és fedezte az egyre szaporodó leletmentések költségeit. A kutatói létszám 1956-ig három főre emelkedett: két régész mellett egy néprajzos tevékenykedett a megyében.
A múzeumi kiadványok újjáteremtése egy ajándékba kapott sokszorosítógéppel indult meg, az első katalógusok, tudományos kiadványok, népszerűsítő füzetek megjelentetése mellett kísérlet történt a Székesfehérvári Szemle felújítására is. 1955-ben megalakult a Múzeum Baráti Kör, ennek támogatása lehetővé tette a kiadványok nyomdai előállítását az István Király Múzeum Közleményei sorozataiban. A múzeumban folyó tudományos munkát elismerve, minisztériumi támogatással, 1960-ban megindulhatott a múzeum tudományos évkönyvének, az Alba Regia-nak kiadása. Az évkönyv kezdettől fogva német, francia, angol és olasz nyelven közölt tanulmányokat. Ez nemzetközi rangú intézménnyé tette a múzeumot, a külföldön is számon tartott magyar periodikák egyikévé az évkönyvet.
Az 1962-ben a vidéki múzeumok megyei szervezetekbe vonva a megyei tanácsok hatáskörébe kerültek. Fejér megyében az István Király Múzeum mellett a dunaújvárosi Intercisa Múzeum és egy sor vidéki emlékház, kiállítás (Gárdony, Kápolnásnyék, Martonvásár, Vál, Csákvár, Cece, Sukoró, Szabadbattyán, Pákozd, Füle) lett a megyei szervezet a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága része. A tanácsosítás előnyei a korszak első felében jelentkeztek. Többszörösére nőtt a költségvetés, a szervezet létszáma, a tudományos és a kulturális tevékenység. A megváltozott feltételek hosszú távú igényes programok megszervezését és végrehajtását tették lehetővé. Gorsium több évtizedes kutatása mellett jelentős ásatási programok bontakoztak ki.
A tudományos tevékenység mellett a múzeum másik erőssége a kiállítási program lett. Az indítást a Csontváry-kiállítás adta. Az országos figyelem tette lehetővé, hogy további, hasonló érdeklődésre számító kiállítás-sorozatok és rendezvények indulhassanak meg, és évtizedeken át országos közönséget vonzanak. Az egyik fontos sorozat a századfordulótól kezdődően a magyar képzőművészet főbb állomásait mutatta be, hozzá csatlakozó kamara-kiállításokkal, előadásokkal, hangversenyekkel.
A néprajzi sorozat, a Néprajzi Múzeummal közösen, kiemelkedő jelentőségű témakörökből adott bemutatókat. A negyedik nagy sorozat régészeti és történeti témákból adott országos – római viszonylatban pannóniai – áttekintést.
A kiállítások mellett a múzeumi közművelődésnek számos magas színvonalú formája alakult ki, előadás-sorozatok, hangversenyek, a gorsiumi nyári játékok.
A megyei múzeum gyűjteménye a 80-as évek elején meghaladta az egymillió tárgyat, ezzel az ország három legnagyobb gyűjteményének egyike lett. Székesfehérvárott a régi múzeumépület mellett számos új létesítmény – a Csók István Képtár, a Budenz-ház,
a Fekete Sas Patika, a Schaár-gyűjtemény, a Várostörténeti Múzeum, a Palotavárosi Skanzen – gyarapította a kiállítási felületeket. Nagyobb arányú bővítést jelentett az egykori jezsuita rendház birtokba vétele.
Az épület földszinti folyosóján lehetőség nyílt a római kőtár bemutatására, az emeleten új régészeti kiállítás készült, amely AZ ÉV EURÓPAI MÚZEUMA-díj KÜLÖNDÍJÁT (EUROPEAN MUSEUM OF THE YEARS AWARD – SPECIAL COMMENDATION 1993) nyerte el 1993-ban.