VÁROSI KIÁLLÍTÓHELYEK / Pelikán Galéria

Pelikán Galéria

Pelikán Galéria

Pelikán Galéria

Pelikán Galéria

Pelikán Galéria

Pelikán Galéria

A Szent István Király Múzeum kiállítóhelyeként működik a Pelikán Galéria, amelynek kiállítási programját a Székesfehérvári Művészek Társaságával alakítjuk. Évente 8-11 időszaki kiállítást rendezünk, köztük egy-két hét szünettel. A tárlatokon a fehérvári alkotók egyéni és kollektív szereplése mellett más meghívott művészek és művészcsoportok is jelentkeznek egyéni vagy csoportos kiállítással. A galériában a székesfehérvári alkotók munkái megvásárolhatók.

Az épület története

A Győri-ház vagy Pelikán fogadó néven is ismert, egyemeletes, nyereg és manzárdtetős, U alakú lakóház, késő barokk stílusban épült a XVIII. század második felében. Déli szárnya kétemeletes, az udvar felé nyitott tornácokkal, az északi egyemeletes, hosszában végignyúló félköríves tornácokkal. Félköríves kapuja zárókövében az 1756-os évszám és az ICS monogram olvasható. A XIX. század elején a ház utcai földszinti helyiségeit a Pelikán vendégfogadó foglalta el. Tulajdonosa Polimperger József volt. Az épület bal oldali udvari szárnyában helyezkedett el a színházterem, amelynek egyik végében a karzat, a másikon a színpad, a zsinórpadlás és az öltözők kaptak helyet. A XIX. század közepétől a Győry család tulajdonában állt a ház. Olyan legendás alakok léptek itt fel, mint Déryné, Kántorné és Laborfalvi Róza. Vándorszínész korában - 1842-143 tele) játszott itt Petőfi Sándor is. Ennek emléket is állítottak az épület homlokzatán elhelyezett emléktáblával. 1873-ban a baloldali szárny összedőlt. Az újjáépítés során a nagytermet födémmel megosztották, és kétszintes, árkádos udvari homlokzatot alakítottak ki. Felújítás 1980-1986-ban, továbbá 1989-ben zajlott, Schulz István tervei alapján.

A Székesfehérvári Művészek Társasága

A Székesfehérvári Művészek Társasága különböző képző- és iparművészeti ágakban tevékenykedő alkotók önkéntes társulása egyesületi formában. Célja a Székesfehérváron és környékén élő, munkájukkal a városhoz kötődő művészek összefogása, a térség művészeti, kulturális életének alakítása. Törekszik a megyeszékhely kulturális célkitűzéseivel való együttműködésre, feladatának tekinti a tradíciók ápolását és folytatását éppúgy, mint a művészeti innovációt.

Az egyesület 1992. január 28-án alakult, tagja a Magyar Képző- és Iparművészeti Társaságok Szövetségének. Tagjainak többsége tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének ill. egyéb hazai művészeti szakmai szervezeteknek is.

A társaság évente közel tíz kiállítást szervez a Pelikán Galériában, melyekről a tagok jelentkezése vagy javaslatai alapján a közgyűlés dönt. Az egyesület művészeinek tárlatai mellett rendszeresen mutatnak be országosan elismert, tekintélyes életművet felmutató vendégeket. Igyekeznek a legújabb irányzatokat, valamint az izgalmas vizuális kalandra vállalkozókat is elhozni Székesfehérvárra. Szinte évente van kiállítása alkalmi- vagy állandó művészcsoportnak, esetenként egy tematikára összehozott csapatnak. A Székesfehérvári Művészek Társaságának tagjai között találunk kiérlelt stílusban dolgozó, valamint új utakat kereső, kísérletező művészeket is. Munkáikkal igyekeznek párbeszédet folytatni a galéria látogatóival, hogy a művészet igazi célja és értelme mindig jelen legyen. Talán ez a szellemiség vonzza immár két és fél évtizede Székesfehérvár művészetre fogékony közönségét a Pelikán Galériába, ahol megnyitóbeszédet mondott már többek között Gyurkovics Tibor Kossuth- és József Attila-díjas író; Lukács Béla fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora; Kovalovszky Márta Munkácsy-díjas művészettörténész; Dr. Feledy Balázs művészeti író; Kemény István József Attila- és Márai Sándor-díjas író, a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díj tulajdonosa; Roskó Gábor Munkácsy-díjas festő, Érdemes Művész, a Szegedi Tudományegyetem tanára.

A Szkesfehérvári Művészek Társaságának alapító tagjai
 
Ballagó Imre†, Bauer István, Bodor Aladár†, Bodó Nagy Sándor*, Bukovácz Lajos, Ecsedi Mária, Filep Sándor*, Hegedűs 2 László, Jónás Attila, Lendvai Antal†, M. Tóth István†, Pinke Miklós, Sándorfalvi Sándor†, Szegedi Zoltán*, Székely János Jenő*, Ujházi Péter, Váncsa Ildikó*, Végvári Beatrix.      (*egykori tag)
 
A Székesfehérvári Művészek Társaságának tagjai
 
Arany Gold Zoltán, Bauer István, Bukovácz Lajos, Burián Norbert, Büki Zsuzsanna, Dér Adrienn, Ecsedi Mária, Erőss Ildikó, Falvay Miklós, Haraszti Zsolt, Hegedűs 2 László, Horváth János, Jónás Attila, Keller Petra, Kis Róka Csaba, Kling László, Klotz Miklós, Koppány Attila, Korompai Péter, Kovács Éva Vica, Kovács Veronika, Lencsés Andrea, Máder Barnabás, Miklós János, Mosberger Róbert, Nagy Benedek, Nagy Edit, Nádi Boglárka, Németh László, Orosz Enikő, Paczona Márta, Pácser László, Pálné Hencz Teréz, Péter Ágnes, Pinke Miklós, Pintér Balázs, Revák István, Szabó Noémi, Szabó Orsi, Szabó Tamás, Szarka Tamás, Szegedi Csaba, Szentes Ottokár, Szolnoki Szabolcs, Szűcs Erzsébet, Szűts Angéla, Tóth Adrien, Ujházi Péter, Varga Gábor Farkas, Végvári Beatrix.
 
A tagok magasabb szintű művészeti elismerései
 
Hegedűs 2 László grafikus – Munkácsy-díj, Balázs Béla díj
Kis Róka Csaba festő – Derkovits ösztöndíj
Korompai Péter keramikus – Kozma Lajos Iparművészeti ösztöndíj
Kovalovszky Márta művészettörténész – Munkácsy-díj, Martyn Klára-díj, Széchenyi-díj
Kovács Péter művészettörténész – Munkácsy-díj, Martyn Klára-díj, Széchenyi-díj
Péter Ágnes szobrász – Munkácsy-díj
Pintér Balázs szobrász – Derkovits ösztöndíj
Szegedi Csaba festő, DLA (a szabad művészetek doktora)
Ujházi Péter festő – Munkácsy-díj, a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze
 
A társaság bemutatkozó kiállításai más városokban
 
2016 Nagyvárad (RO)
2009 Schwäbisch-Gmünd (D)
2004 Sepsiszentgyörgy (RO)
2004 Opole (PL)
2002 Cento (IT)
2001 Kézdivásárhely (RO)
2001 Sepsiszentgyörgy (RO)
1998 Veszprém