VÁROSI KIÁLLÍTÓHELYEK / Fekete Sas Patika Múzeum

Fekete Sas Patika

Fekete Sas Patika

Fekete Sas Patika

Fekete Sas Patika

Fekete Sas Patika

Fekete Sas Patika

Fekete Sas Patika

Fekete Sas Patika

Fekete Sas Patikamúzeum

A Fekete Sas Patika 1971-ben szűnt meg gyógyszertárként működni. 1975-ben, az épület és a berendezés szakszerű restaurálását követően, már múzeumként nyitotta meg ajtaját a közönség előtt.

Az első gyógyszerész közvetlenül a törökök alóli felszabadulás első napjaiban, 1688-ban telepedett meg Székesfehérvárott. Sartory János a levéltári adatok szerint Pápáról került városunkba. A következő évtizedekben sűrűn változtak a fehérvári patikusok, ám a tulajdonosok gondos munkája nyomán egyre nagyobb értéket képviselt a felszerelés és a gyógyszerkészlet. Így amikor 1745-ben a jezsuiták ezt megszerezték, ezerkétszáz forint vételárat kellett fizetniük, ami akkor igen tekintélyes összegnek számított. A következő évben Vanossi Antal (Vanossi Lőrinc székesfehérvári harmincados fia, egyike a rend legfőbb vezetőinek) Maschner Jakab patikust küldte a városba. Őt 1748-ban Hill Mátyás váltotta, aki a jezsuita rend feloszlatása után (1773) is ellátta a gyógyszerészi és betegápolói teendőket. 1774-ben elárverezték a patikát, s akkor Valter Ferenc pozsonyi gyógyszerész vette meg a berendezést. 1811-től Braun Ferenc és utódai, a századfordulótól kezdve az államosításig pedig a Lukáts család működtette a patikát.

A több mint kétszáz esztendő eseményei, tulajdonos- és ízlésváltozásai mind nyomot hagytak a bútorzaton és a felszerelésen. Ám az egymást követő patikusok hagyománytiszteletének köszönhetően e hosszú korszak egésze illusztrálható a ránk maradt eredeti tárgyak meglepő sokaságával.

Az épületről

A Fekete Sas Patikamúzeum egy L-alaprajzú, egy emeletes, klasszicizáló-barokk lakóház földszintjén található. Utcai homlokzatán a kétszárnyú ajtónak és a jobb oldali ablaknyílásnak ívesen záródó, süttői vörösmészkő-kerete van, melyet felül rojtban végződő, faragott zsinórdísz tölt ki, kétoldalt pedig egymást metsző, törtvonalú pálcák díszítenek. A bal oldali ablaknyílás mészkő keretezésén egyszerűbb a díszítés. Itt valaha kocsibejáró volt (ahogyan azt belül a padlózat lejtésszöge is mutatja), s csak később alakították át a bejáratot ablaknyílássá. A patika dongaboltozatos mennyezete festett díszítésű: a szürke alapon rozettasoros szalagkeret fut körbe.

A jezsuita korszak

A székesfehérvári jezsuiták 1744-ben kezdték építeni a mai Fekete Sas Patikamúzeummal szemközt álló, impozáns méretű rendházukat (Fő utca 6. szám alatti épület). 1745 végén megvásárolták Meller János patikus özvegyének hagyatékából a gyógyszertárat az összes felszereléssel és azzal a privilégiummal együtt, hogy másnak a jövőben sem ad patikanyitásra jogot a városi magisztrátus. Rezidenciájuknak ekkor még csak az utcai szárnya készült el, ezért a patika egy évtizeden át itt működött, mégpedig a gazdasági bejárattól jobbra lévő helyiségekben.

A jezsuiták gondoskodtak megfelelő új bútorzatról is. Codelli József, a fehérvári rendházban 1746–47-ben tevékenykedő laikus fráter kezét dicsérik a zöld márványos festésű, kartusos díszű fatégelyek, melyeknek legközelebbi rokonait Kőszegen találjuk (Codelli ugyanis korábban a jezsuiták kőszegi házában működött). Szintén az ő tevékenységével hozható kapcsolatba a patikamúzeum folyosószerű második helyiségében álló szekrénysor, melynek festése a fatégelyekhez hasonlóan zöld márványozású. Ez a bútor lehetett a rendház épületében kialakított patika első berendezése.

Vanossi 1749-ben Baumgartner Bernátot, a 18. század legnevesebb jezsuita faragómesterét helyezte Székesfehérvárra (korábban a trencsényi, esztergomi, bécsi és varasdi rezidenciákon működött). Baumgartner egészen 1760-ig irányította a fehérvári rendház faragó- és asztalosműhelyét, ahol a templom és a rendház teljes belső berendezése készült: a refektórium (ebédlő) azóta elpusztult bútorai, a fennmaradt, súlyos tölgyfa ajtók és kapuk, a templom padjai, oltárainak díszes faragásai és a szép arányú gyóntatószékek. Baumgartner műhelyéből kerültek ki a patika újabb bútorai is, azok a szekrények, amelyeket a mai officina négy fala mentén láthatunk. Ekkor már két esztendeje új helyiségben működött a gyógyszertár, 1756-ban ugyanis felépült a rendházépület udvari szárnya, és a patikát a régi refektórium helyére, egy stukkókkal gazdagon díszített utcai szobába költöztették. Ez a helyiség a már említett gazdasági bejárattól balra helyezkedett el, s hogy a vevők az utcáról könnyebben megközelíthessék, az egyik ablak helyén ajtót nyitottak és tölgyfalépcsővel biztosították a bejárást.

A jezsuita följegyzésekben szereplő 1758-as évszám a munka teljes befejezését jelenti. Logikusnak tűnik, hogy e nagyigényű és méreteiben sem csekély asztalosmunka nem egyszerre, az új helyiségbe költözéskor készült. Ezzel magyarázható, hogy bár egy műhelyben faragták az officinának a fal mentén elhelyezett bútorait, a díszítésben mégis vannak kisebb-nagyobb eltérések (pl. a hosszabb és rövidebb szekrények között eltérő a párkánymegoldás, a lizénáknak teljesen különböző fejezetei vannak). A Codelli által készített festett puhafa berendezést és Baumgartner-féle faragott tölgyfa szekrényeket bizonyos ideig együtt is használták. Ez abból tudható, hogy restauráláskor kiderült, a kétféle bútor polcainak háttérfestése egymással megegyező, rózsaszínes árnyalatú.

A bútorzaton kívül a jezsuiták emlékét még számos felszerelési tárgy idézi a Fekete Sas Patikamúzeumban. Így elsősorban a cilinderformájú, esztergált fatégelyek, amelyeket az egymást követő tulajdonosok többször is átfestettek. A bejárattal szembeni polcon, egy sor tégelyen mutatjuk be a restaurálás során feltárt valamennyi festésréteget. Ugyancsak a jezsuiták idejéből származik a belső helyiségben látható nagy tinktúraprés és az 1752-es évszámmal ellátott, feliratos rézmozsár, valamint az IHS jelű patikaüvegek is.

1774-ben, a jezsuita rend feloszlatása után a templom a rendházzal és a gimnáziummal együtt a pálosok kezébe került (ebből az időszakból származnak a templom sekrestyéjének ritka szépségű rokokó szekrényei, melyeket Hyngeller János laikus fráter faragott ki). A patikát azonban elárverezték és az ismét világi kezelésbe került.

A Fekete Sas Patika születése

1774-ben Valter Ferenc pozsonyi gyógyszerész lett a patika új tulajdonosa, aki a bútorzat és a gyógyszerek mellett a patikatartás kizárólagos jogát is megvásárolta. A vételt követően átköltöztette a gyógyszertárat a rendházból a mai helyére, azaz a Fő utca 5. szám alá. Ő keresztelte el a gyógyszertárat Fekete Sasnak, vagyis a 18. század gyakorlata szerint németül: Apotheke zum Schwarzen Adlernek. Valter szerencsés módon az eredeti helyiséghez hasonló alaprajzi elrendezésű boltot talált patikája számára, így az officina bútorait alig kellett átalakítania, a jobb oldali szekrénysor sehova sem nyíló, vak ajtónyílása azonban biztosan elárulja, hogy a bútor eredetileg nem ebbe a helyiségbe készült. Ebben az időben készültek a kétfejű fekete sasos keménycserép edények, melyek a pápai manufaktúrából kerültek ki.

Az eredeti barokk táraasztalt már Braun Ferenc cserélte ki a 19. század első harmadában a mai empire stílusú, patkóalakú asztalra. Ugyancsak az ő idejéből származnak a szépszámú fémbetétes üvegtégelyek. Braun alakította ki a bejáratnak és a jobb oldali ablaknak a finom mívű kőkeretezését és ő csináltatta az ajtó rendkívül szép megmunkálású forgópántjait is.

A 20. század elején a Lukáts család modernizálta ismét a patika felszerelését. Az egykori kapubejárat helyén ő alakította ki az ablaknyílást (bal oldali ablak), s az így keletkező új helyiséggel különválhatott egymástól az iroda és a laboratórium. Jellegzetesen a század elejét idézi a villanyvilágítós, sárgaréz mérleg a patkó alakú táraasztalon. Valamivel korábbi az a neobarokk óra, amely Eisenbarth Ferenc székesfehérvári műhelyéből került a bejárattal szemközti szekrényre. A Fekete Sas utolsó polgári tulajdonosa, Lukáts Béla 1931-től vezette a gyógyszertárat egészen annak államosításáig, 1950-ig. Lukáts korszerű eszközökkel gazdagította a patika felszerelését. Külön érdeme, hogy a negyvenes évek végén védetté nyilváníttatta a gyógyszertárat. Az államosítás döntő fordulatot jelentett a Fekete Sas történetében. Ekkor került a Fejér Megyei Gyógyszertári Központhoz, s ettől kezdve állandó ügyeletes szolgálatot is el kellett látnia. Ám a megnövekedett forgalom kiszolgálására már nem volt alkalmas a kétszáz éves berendezés: a patika 1971-ben végleg bezárta kapuit, és megkezdődött az épület és a bútorzat gondos restaurálása.

Restaurálási munkálatok

Az 1968-ban alakult Magyar Gyógyszerészeti Társaság felhívást intézett minden gyógyszertári központhoz, hogy védjék meg gyógyszerészettörténeti emlékeinket. Így került a figyelem középpontjába a Fekete Sas Patika is. Számos nagyszerű szakember munkájának köszönhetően sikerült megmenteni a gyógyszerésztörténeti, művészettörténeti és helytörténeti szempontból felbecsülhetetlen értékű patikát az utókornak.

Amikor 1971-ben bezárt a Fekete Sas gyógyszertár, a folyosón elhelyezett, látszólag jellegtelen, zöld olajfestékkel lefestett raktári bútorzatról kiderült, hogy ez valamikor szintén az officina-berendezés része lehetett. Az eklektikus együttest ekkor csupán az egységes (minden eredeti színt és formát eltakaró) festése fogta össze. A restaurátorok azonban a többszörös átfestés alatt a fatégelyekéhez hasonló zöldes márványozást tártak fel.

A Baumgartner-féle tölgyfa bútort tulajdonosai ugyancsak többször átfestették, de a restaurátoroknak sikerült ezeket a rétegeket eltávolítania. Kiderült, hogy a bútor eredetileg festetlen volt, s csupán bizonyos tagozatait díszítették aranyozással. A táraasztal mögötti polcba az 1920-as években egy szecessziós stílusú, Taffner Vidor tervei szerint készült méregszekrényt építettek be. Az egységes látvány és az eredeti funkció visszanyerése céljából azonban ezt a restaurátorok kiemelték a helyéről.