Csók István Emlékház - Cece

Az Emlékház története

Csók István, a 20. századi magyar festészet kiemelkedő jelentőségű mestere, 1865. február 13-án született a Cecével szomszédos Sáregresen. Édesapja jómódú malomtulajdonos volt, aki a családja számára az 1880-as évek végén építtette Cecén azt a lakóházat, melybe évtizedekkel később a művész hagyatéka került. A tágas kertben álló, eklektikus stílusú kúriában 1962-ben nyílt meg a művész emlékkiállítása. Az épület 2013-ban történt felújítását követően, 2016 januárjában megújult az állandó kiállítás is.

Az állandó kiállítás

A kiállításon szereplő műtárgyak java része – festmények, bútorok és egyéb személyes tárgyak – 1962-ben a festő lányának, Csók Júliának a nagylelkű ajándékaként kerültek az emlékházba. Ezt a hagyatékot egészítettük ki tárlatunkon a Magyar Nemzeti Galéria néhány szép festményével. Az itt szereplő műalkotások csupán egy kicsiny szeletét teszik ki a művész majd nyolc évtizedet felölelő, hatalmas életművének. Csók István főműveit hazai jeles közgyűjtemények őrzik (többek között a Magyar Nemzeti Galéria és a Szent István Király Múzeum), de számos jelentős alkotása lelhető fel magángyűjteményekben is. Kiállításunkon a művész életét illusztráló archív fotókat és dokumentumokat is bemutatunk.

Csók István, az európéer

Münchenben, majd Párizsban képezte magát, ahol magától értetődően hatottak rá a korszak nagy festői és a bontakozó művészi áramlatok. 1903-ban vette feleségül a Schlick-gyár főmérnökének lányát, Nagy Júliát, akivel Párizsban kezdték közös életüket. Kislányuk, Züzü születését követően, 1910-ben döntöttek úgy, hogy véglegesen hazaköltöznek és Budapesten telepednek le. Alkotásaival számtalan díjat nyert itthon és külföldön. Főművei már életében közgyűjtemények féltve őrzött darabjai lettek. Élete végéig büszkeséggel töltötte el, hogy a firenzei Uffizi Képtár felkérte: fesse meg híres gyűjteménye számára az önarcképét. Munkáival rendszeresen szerepelt hazai és külföldi tárlatokon, és többször is eredményesen mutatkozott be a Velencei Biennálékon, valamint a világkiállításokon. Elnökévé választotta a hazai művészeti élet kiválóságait tömörítő Szinyei Merse Pál Társaság. Tanára, majd rövid ideig rektora volt a Képzőművészeti Főiskolának. A Fejér megyei születésű művészről még életében utcát és képtárat neveztek el Székesfehérváron.

Csók István festészete

Csók festészetének máig tartó varázsa abban rejlik, hogy az általa teremtett világ problémamentes, idilli. Hosszúra nyúlt festői pályájának vezérmotívuma a női akt, amely legtöbbször önmagán túlmutató szépség megtestesítője. Szakmai hírnevét a 19. század végi, finom naturalista népéletképeivel alapozta meg (Szénagyűjtők, Úrvacsora). Évekkel később visszatért a népies témákhoz, igyekezvén megteremteni festészetével a „magyaros stílust”. Rövid időre a szimbolisták (Árvák), majd a Fauve-ok inspirálták művészetét (Tulipános láda), ám festészetére tartósan a francia impresszionisták, különösen Monet és Renoir hatottak. Legszebb példái ennek tájképei: a víztükrön villódzó, szemkápráztató fények, valamint a derűs élet helyszíneként ábrázolt, idealizált kertek megfogalmazásai. Az életmű kiemelkedő darabja a kislányáról, Züzüről készített portrésorozata, melyen a gyermeki lét önfeledt boldogsága jelenik meg a maga természetes egyszerűségében. A 20. század egyik legjelentősebb magyar képzőművésze,az életöröm festője 96 éves korában, 1961. február 1-jén hunyt el Budapesten.