Emlékház és Tűzoltó torony - Csákvár

A csákvári fazekasság története

A település központjában lévő Csákvár Emlékházban (előző nevén Vértes Múzeumban) látható a csákvári fazekasság történetét és néprajzát bemutató, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum néprajzi gyűjteményéből rendezett kiállítás. A 19. században Csákvár a Dunántúl legjelentősebb fazekas központja volt. Messze földön keresettek voltak az itt korongolt csíkos fazekak, lakodalmi nagyfazekak, széles fenekű totya fazekak, ételhordó páros poharak, kuglóf-és tarkedli sütők, lábasok, tepsik – a sütésnél, főzésnél használatos edényfélék. A kiállításon fazekas termékeket, használati edényeket, valamint egyedi fazekas munkákat, dísztárgyakat tekinthetünk meg. A Csákvár Emlékház többi helyiségében berendezett hagyományos konyha-és szobabelső pedig a 19. századi életmódot mutatja be. A múzeumalapító helytörténész Kovács László Pál emlékét fotók, dokumentumok idézik a kiállításban.

A mesterség múltja

A mesterség fénykorában, a 19. század első felében közel kétszáz fazekas dolgozott itt, ám a fazekasság múltja a római korig vezethető vissza. Ennek oka mindenek előtt a közelben található kiváló tűzálló agyagban rejlik. Csákváron azonban nemcsak a tűzálló agyaggal dolgozó fazekasok, hanem a mesterség valamennyi ágát művelő mesterember képviselve volt: tálasok, korsósok és néhány kályhás is dolgozott itt. A mesteremberek vallásilag és földrajzilag is elkülönültek a településen belül: a fazekasok reformátusok voltak és a Felsővárosban, a korsósok, tálasok katolikusok voltak és az Alsóvárosban éltek. A csákvári fazekasok munkaszervezete, céhe 1778-ban alakult. A csákvári főcéh alá tartozott még 14 környékbeli község fazekassága is. A céh szigorúan szabályozta tagjainak életét. 8-9 éves korban már elkezdődhetett a fazekas jelölt tanulása. Az inasévek alatt a gyerek elsősorban kiszolgált, kéz alá dolgozott és megtanulta néhány egyszerűbb edény korongolását. Ezt követően legény lett az inasból. Ezen időszak legfontosabb feladata a vándorlás, a tapasztalatszerzés volt. Csak a kellő mesterségbeli tudás birtokában lehetett valaki mesterré, amelynek legfontosabb eseménye a remeklés volt, a legénynek egy nagyméretű edényt kellett elkészítenie, amelyet a többi mester elbírált és ezután döntöttek a jelölt mesterré válásáról. A céhes időszakot dokumentumokkal, a céhek életéhez kapcsolódó tárgyakkal idézzük fel.