Schaár Erzsébet (1908-1975) szobrászművész Művek az emeletről című kiállítása.

A huszadik századi modern szobrászatában kitüntetett hely illeti meg Schaár Erzsébetet.

A művész pályáján fontos szerepet betöltő székesfehérvári kiállításai, itt létrejött alkotásai okán hagyatékának jelentős részét Székesfehérvárnak vásárolta meg a Művelődési Minisztérium a hetvenes évek utolsó harmadában.

A tárlat valamennyi alkotása a Szent István Király Múzeum gyűjteményének darabja, belőlük állandó kiállítás 1980-tól 2005-ig, a Jókai utca 11-ben , a Smohay ház emeletén volt látogatható. 
A kiállítás az alkotó félszáz munkáján keresztül mutatja be a huszadik század meghatározó magyar szobrászának életművét.
Schaár Erzsébet 1925-től 1975-ig változatos anyagokból (ólom, fa, bronz, műkő, üveg, műanyag) és méretben (10 cm-estől kiállítóterem-méretűig) készítette el a kiállításunkban látható munkáit.

A befogadás élményét két folyamatosan vetített dokumentumfilm is segíti a tárlatban: az egyik Két arckép címmel azt mutatja be, amint 1965-ben Psota Irén portréját mintázza a szobrász; a másik pedig azt, ahogyan 1974-ben a Csók István Képtárban felépül az Utca és azt Pilinszky János megnyitja.

A mostani, 2018. május 6-ig nyitva tartó kiállítás lehetőséget ad a művész és a művek újrafelfedezésére, tisztelgés a 110 éve született alkotó és az ő munkáját életében segítő fehérvári múzeumi munkatársak iránt is.

 

LÁTOGATÓI INFORMÁCIÓ
Helyszín  Szent István Király Múzeum Deák Gyűjtemény
 (Oskola u. 10.)
Nyitvatartás  2018. május 6-ig, keddtől vasárnapig, 10–18 óráig
Jegyárak Felnőtt: 700,- Ft,
Kedvezményes: 350,- Ft