Jónás Attila kiállítása
Jónás Attila kiállítása.
A kiállítást megnyitja Szikora János a Vörösmarty Színház igazgatója
2018. január 19-én, pénteken 18 órakor.
"Jónás Attila bőbeszédű (lenne). 2017-ben majdnem kétszáz elektrografikát készített hogy abból kiválasszon negyvenegynehányat, amit most bemutat.
Jónás Attila szófukar. Címet sem adott a tárlatnak. Vagyis dehogynem : saját nevét. Beszédes név amúgy: Jónás, Attila : cet gyomrában, isten-ostora. Banális játék, de mindegy is, mert e névvel jelölt személyt Fehérvár kulturális életében amúgy is mindenki ismeri.
Volt fiatal művész (országos stúdiós), volt (ja és néha van) reklámgrafikus, volt vállalkozó (Lénia) és volt jubileum főszervező is.
Most pedig az idei év első kiállítója a Pelikán Galériában.
A művek kinek mit mondanak? Szikora János színházi direktor január 19-én megfogalmazza az ő olvasatát.
Attila szerint most minden mű valahogy hármas lett, de szerinte csak a harmadát kellene nézni, az a lényeg!
A többit csak nekünk segítségül tette hozzájuk.
Most akkor bőbeszédű ? vagy szófukar?
Nézzék meg a tárlatot, hogy eldönthessék február 16-ig!"
LÁTOGATÓI INFORMÁCIÓ
Helyszín |
Pelikán Galéria |
Nyitvatartás |
2018. január 19 - február 16-ig, keddtől péntekig naponta 10 - 18 óráig |
Jegyárak | A belépés díjtalan |