Fehérvár Szalon 2018 / a barokk  jegyében

A Fehérvár Szalon kiállítás-sorozatot több évtizede indította el Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, hogy a tárlatlátogatók számára kétévente áttekintést adhasson a város képző- ipar- és fotóművészetéről, szereplőkről, gondolataikról.
A szervezők - a  talán kissé nagyzoló elnevezéssel – a párizsi Salonra, annak több száz éves történetére kívántak utalni és hagyományt teremteni a közös kiállításokkal.
A tárlatra való beadás a kezdetektől szabad, nem kötődik szakmai iskolai végzettség meglétéhez, vagy művészeti egyesületi tagsághoz, de a Székesfehérvárhoz való kötődés ( mai vagy korábbi lakhely vagy munkahely) elvárt.
Ez évben rendhagyóan a kiállítás különleges tematikájához kapcsolódó meghívott művek is szerepelnek majd, melyek a kortárs művészetben továbbélő, a barokk művészetre jellemző jegyeket mutatnak.

A megnyitón köszöntőt mondott és a díjakat átadta Dr. Cser-Palkovics András Székesfehérvár Megyei Jogú Város polgármestere

Megnyitotta Radák Eszter festőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora, a zsűri elnöke

Zenei közreműködő volt Major István gordonkaművész

 A kiállításra beadott műveket szakértő zsűri válogatta , és javasolta azok közül a legjobbak díjazását.
A  zsűri tagjai :
Radák Eszter festőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora, a zsűri elnöke
Sárváry Katalin textiltervező, a Moholy Nagy Művészeti Egyetem nyugalmazott tanára és
Kincses Károly fotómuzeológus

LÁTOGATÓI INFORMÁCIÓ
Helyszín Szent István Király Múzeum Országzászló téri épülete (Székesfehérvár, Országzászló tér 3.)
Nyitvatartás 2018. szeptember 23-ig, szerdától vasárnapig 10-18 óráig
Jegyárak Felnőtt: 700,- Ft,
Kedvezményes: 350,- Ft