"Egy élet e tánc, melyben lélek a dal" - Pesovár Ferenc emlékezete
„Egy élet e tánc, melyben lélek a dal” – Pesovár Ferenc (1930–1983) emlékezete
Kiállítás Pesovár Ferenc népzene- és néptánckutató, az István Király Múzeum néprajzi osztályvezetője tiszteletére
Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár, Országzászló tér 3.
2021. november 13. – 2022. április 30.
Pesovár Ferenc Herenden született 1930. április 23-án. Édesapja Pesovár János, a községben jegyzőként dolgozott. A középiskolát Veszprémben, a Piarista Gimnáziumban végezte. Tanára, Helyes László buzdítására és bátyja, Pesovár Ernő (1926–2008) példáját látva határozta el, hogy elvégzi a néprajz szakot és néptánccal akar foglalkozni. Nagy hatással volt rá ebben az időben Molnár István néptánckutató, tánckoreográfus is. Felvételije nem sikerült azonnal az érettségi után, viszont hogy érdeklődésének megfelelően töltse az időt, felvételét kérte a Néphadsereg Művészegyüttesébe, ahol tánctudását profi táncosként gyarapította. 1950-1955-ig az Eötvös Loránd Tudományegyetemre járt, és néprajz-muzeológia diplomát szerzett. Barátja, pályatársa, Andrásfalvy Bertalan így emlékezett vissza az együtt töltött egyetemi időkre: 1950-ben megkezdhette tanulmányait és ez év szeptemberében láttam meg először néprajzi előadásokon. Még egyenruhát viselt ekkor, pár hét eltelt, míg elbocsátották a hadsereg kötelékeiből. Szerény, segítőkész, mindig nyílt és őszinte magatartásával mindnyájunk barátja lett az évfolyamon. Volt valami megmagyarázhatatlan vonzóereje kissé nyers, csöppet sem simulékony, de mégsem kihívó, inkább félszeg, visszahúzódó, szótlan egyéniségének. Szokatlanul egyenes volt, egy pillanatig sem tudta „megjátszani magát”, sem udvariasságból, sem azért, hogy magát megkedveltesse. Mindig csak tiszta önmagát adta, és ezért a nyíltságáért nagyon keserű adót fizetett életében nem is egyszer. Nem sikerekre, munkára készült az egyetemen. Egyik igen szellemesen előadó tanárunk az óra végén egyszer mindnyájunknak föltette a kérdést, hogy miért választottuk a muzeológiai tanulmányokat. A kérdésre sorra válaszolgattunk: ki nagy felfedező, tudós akart lenni és ennek megfelelően képzelte el magát a katedrán, tudományos intézet élén, világrengető kérdések szakembereként. Amikor Ferire került a sor, így válaszolt: „Én azt hiszem, egy vidéki múzeumban fogok dolgozni és gyűjteni.” Hosszú csend következett.
• Diplomamunkáját a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tyukod táncéletéből írta. Az elsők között volt, aki felfigyelt a néptánc területén az egyéniségkutatás fontosságára. A tyukodi híres táncosról, Szuromi Péterről írt tanulmánya igen korán, 1955-ben jelent meg a Táncművészet című folyóiratban. Az egyetem befejezése után a kiskunfélegyházi Kiskun Múzeumban kezdte pályafutását gyakornokként, majd múzeumvezetőként 1957 májusáig. 1957 elején, valószínűleg márciusban letartóztatták. Ennek pontos indokáról hivatalos adataink nincsenek. Egy szabadulása utáni levélben a rendőrség által lefoglalt személyes tárgyai között lévő röplapokat említ.
• A székesfehérvári István Király Múzeumban 1957 májusától 1983-ban bekövetkezett haláláig, 26 éven át dolgozott néprajzos muzeológusként, a néprajzi osztály vezetőjeként. A tárgyak tisztelete és szeretete jellemezte múzeumi munkáját. Így vallott erről: „… nekem a tárgyakhoz is kapcsolódik valami. Szinte minden egyes tárgyról most is, ha ránézek, tudom, hogy honnan származik, hol találtam, minek nevezték, ki volt az az ember, aki odaadta és egy-egy emlékem, beszélgetésem fűződik hozzá.”
• Munkája nyomán a múzeum néprajzi gyűjteményének tárgyi anyaga több mint háromszorosára, kb. tízezer darabra nőtt. Muzeológusként fontos, nagyjelentőségű kiállításokat rendezett a csákvári fazekasságról, a késes mesterségről, a dunántúli pásztorművészetről. Az ő érdeme a sukorói Néprajzi Ház 1967-ben történt megnyitása. Fejér megye néprajzának számos területével foglalkozott, például a Velencei-tó halászatával és a nádvágással, Székesfehérvár-Felsőváros és Palotaváros népszokásaival, a rácvárosi szerb búcsúval, a pázmándi sibálással. Ő hívta fel először a figyelmet a mohai tikverőzésre az 1960-as évek elején. Szakmai tanácsaival, rendszeres jelenlétével kulcsszerepe volt abban, hogy a szokás máig fennmaradt Mohán.
• Pesovár Ferenc mindenek előtt néptánc- és népzenekutató volt, az ő nevéhez fűződik Fejér megye népzene és néptánc kincsének feltárása. Kutatásaival bebizonyította, hogy e vidék népzene és néptánc kultúrája sokkal gazdagabb mint addig vélték, az itt élő parasztság és cselédség sok értékes zenei és tánc-anyagot őrzött meg. Egy riportban így beszélt erről: „Mi még meg tudtuk fogni azt a generációt , amely a múlt század végén élte legénykorát, vagy a férfikor elejét. Tehát még a paraszti kultúra jobbágyfelszabadítás utáni felvirágzásának képviselőivel találkoztunk, akik még a paraszti közösségek hagyományos táncalkalmain is részt tudtak venni.”
• Fejér megyében végzett népzene és néptánc gyűjtéséből nyújt válogatást két könyvében, melyek a Fe-jér Megye Néprajza sorozat első két köteteként láttak napvilágot. (Béres vagyok, béres. Fejér megyei népzene. Székesfehérvár, 1982., A juhait kereső pásztor. Fejér megyei néptáncok. Székesfehérvár, 1983.) Az 1950-es évek végére elkészítette Alap község néptánc monográfiáját. Az ő nevéhez fűződik a Magyar Néprajzi Lexikon néptánccal kapcsolatos közel száz szócikkének megírása, valamint a magyar nép táncéletének első összefoglalása. Pesovár Ferenc munkássága országos jelentőségű kutatásokhoz is kapcsolódott. Már az 1950-es években kollégáival, barátaival (Martin György, Andrásfalvy Bertalan, Kallós Zoltán, Borbély Jolán, Maácz László, Pesovár Ernő és mások) elkezdték a magyar nyelvterület tánckultúrájának feltárását. Fejér megyén kívül többek között Szatmár, Somogy, Kalotaszeg, Székelyföld, Mezőség felé vezettek gyűjtőútjai. A néptánc gyűjtésével kapcsolatos tudományos munka mellett az ő nevéhez is fűződik az 1970-es évek elején a magyarországi táncházmozgalom elindítása. Így vallott erről egy beszélgetésben: „…Életrekeltés, életrekeltés. Mert ez itt eléggé sikerült. Itt Fehérváron. A legutóbbi táncház is bizonyítja. Itt még megvan a talaja. Hogy meddig? Hogy ez csak a hetvenes éveknek volt-e a divatja? De mindenesetre akkor is megvolt a szerepe és jelentősége. Ha nem is tudjuk, hogy mi lesz ezután.”
• Rendkívül sok időt töltött terepen tárgygyűjtéssel és kutatással. Kutatásait több ezer fénykép, filmtekercsek, népzenei felvételek, jegyzetek őrzik. Pesovár Ferenc hosszú éveken át a Fejér Megyei Népi Együttes szaktanácsadója is volt. Személye, szaktudása hiteles hátteret biztosított az együttes színpadra vitt repertoárjának.
• 1983. február 27-én, 53 éves korában érte a halál. Emlékét, munkásságát őrzi a barátai, munkatársai által 1988-ban létrehozott Pesovár Ferenc Alapítvány, amely fiatal néptáncosoknak, népzenészeknek, népművészeknek, néprajzosoknak a Pesovár Ferenc-díjat adományozza. Országos népdaléneklési versenyt, alapfokú néptáncművészeti iskolát neveztek el róla. 2015-ben a múzeum Országzászló téri épületének falán emléktáblát avattak tiszteletére.
„Munkájának hatása tovább él mindaddig, amíg Hazánkban és határainkon túl magyarul fognak táncolni és zenélni.” (Martin György)
dr. Varró Ágnes néprajzkutató,
a kiállítás rendezője
A kiállításhoz kapcsolódó aktuális rendezvényeink:
Múzeumpedagógiai foglalkozások felső tagozatosok és középiskolások részére >>
LÁTOGATÓI INFORMÁCIÓ
| Helyszín |
Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár, Országzászló tér 3. |
| Nyitvatartás |
Keddtől vasárnap 10–18 óráig |
| Jegyárak |
Felnőtt: 700,- Ft, |