Újabb mérföldkő: megvan a kőfal alapozása?
Ismét fontos lelet került elő a Nemzeti Emlékhelyen zajló ásatáson. A Szent István Király Múzeum régészei szerint nem kizárt, hogy sikerült megtalálni a XI. századi kőfal alapozását. A szerkezet akár összefüggésben lehet a Jókai utcai ásatáson előkerült kő városfal alapozásával.
Fotó: Látrányi Viktória
„Jelen tudásunk szerint két periódusban történ a városfal építése. Az első, amit a Nemzeti Emlékhelyen korábban megtaláltunk Szent Istvánhoz köthető, fa-föld szerkezetű védmű. A másik a valószínűleg ennek visszabontása során kiépített szintén fa alapozású – a mocsaras terület miatt – kőfal kiépítése a XI. század közepén” – mondta el a legújabb lelet kapcsán Pokrovenszki Krisztián, ásatásvezető régész.
A most megtalált leletnek azért van nagy jelentősége, mert közelebb viheti a kutatókat ahhoz, hogy sikerüljön megállapítani, hogy mennyi idő alatt építhették körbe Fehérvárt kő városfallal. Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a falkutatás Siklósi Gyula régész professzor munkásságán alapul. 2018-ban közölték a Szent István Király Múzeum szakemberei az első eredményeket, miszerint XI. századra keltezhetőek a legkorábbi védművek. 2017 óta szisztematikusan keresik azokat a lehetőségeket, ahol a várfalat fel tudják tárni.
Fotó: Látrányi Viktória
„A reménysugarat az adja, hogy egy gerenda benyúlik a kőfal alá, arra merőleges irányban. Több ilyen gerendahelyet is találtunk, melynek a feltárása még zajlik” – mondta el Pokrovenszki Krisztián, a Szent István Király Múzeum főigazgatója.
Szerző: Látrányi Viktória