A PROGRAM ELMARAD!

2020. március 27., péntek
Szent István Király Múzeum, Csók István Képtár

8000 Székesfehérvár, Bartók B. tér 1.

17.00 óra
RUTKAI BORI SZUBJEKTÍV TÁRLATVEZETÉSE UJHÁZI PÉTER KIÁLLÍTÁSÁBAN

Rutkai Borit nevezték már "reneszánsz polihisztornak" is, hiszen olyan sok művészeti ágban tevékeny: zenét és dalokat ír gyerekeknek és felnőtteknek, meséket talál ki, és ezeket hol megfesti, hol meghorgolja, hol pedig elénekli, vagy akár mindezeket egyszerre is. Képzőművészként közel áll hozzá Ujházi Péter gyakran groteszk, néhol gyermeki, színes, kusza, ám humoros látásmódja. Arra kértük, hogy adja ránk azt a szemüveget, amelyen keresztül a világot, a képzőművészetet és akár Ujházit látja. Szubjektív tárlatvezetése egy kísérlet arra, hogy tudunk-e más szemével rácsodálkozni a világra.

19.00 óra
ÚJZENEKAR KONCERT

Az Újzenekar a földalatti körökben jól ismert, rituális indián extázispop Búcsúkoncert zenekar újjáalakult formációja, a mostani boldog békeidők egyik zenekara. Mindenféle dolgokról szólnak a dalaik, amikről szólhatnak, ezekben az apokalipszis-előtti boldog békeidőkben: a távoli múltról, a mechanikus jelenről, vagy például a törpék népének meghitt és jól működő földalatti világáról. Az Újzenekar általában vadul szokott zenélni, de ez most egy kedves koncert lesz, és Rutkai Bori is beszáll kicsit!
A zenekar tagjai: Cseh Andris - ének; Cseh Bori - ének; Schéner Ildi - ének; Molnár Botond - basszusgitár; Murai Gergő - dob; Somló Dávid - gitár; Bartók György - szintetizátor

A belépés díjtalan. Sajtónyilvános rendezvény!

A rendezvény plakátja letölthető itt