Idén is elindul Székesfehérváron a Kéklámpás Őrangyalok adománygyűjtő akció,
melyet az FMKSE (Fejér Megyei Kerékpáros Sportegyesület) https://www.facebook.com/fmkse , néhány éve indított útjára, hagyományteremtő jelleggel.
Az idei évtől az Értékmentők (iGeneráció Egyesület) https://www.facebook.com/ertekmentokbyigeneracioertegy csapatával közösen szervezik az ajándékozási akciót.

Az esemény https://fb.me/e/38b1xCG4a célja, hogy a székesfehérvári hivatásos lánglovagok, a mentőállomás, a sürgősségi osztály, és a városi rendőrkapitányság dolgozóinak mondanak ezáltal köszönetet, egész éves áldozatos munkájukért.
Erre a legszebb alkalom a december 24. este, azaz Karácsony Szent Estéje.

Ekkor az összegyűlt ajándékokat, az azon a napon este szolgálatot teljesítő 15 -25 fős egységeknek visznek majd ki az FMKSE és Értékmentők angyalai.

Ők azok, akik nem tölthetik szeretteikkel a Szent Estét, hiszen ekkor mások életét, biztonságát hivatottak megőrizni, ha szükséges másokon segíteni.
Számukra adják át a csomagokat, így köszönik meg munkájukat, elhivatottságukat!

Mivel az idei év rendhagyó, szem előtt tartva saját és az életmentők biztonságát is, érintésmentes adományozás keretein belül bonyolítják le az ajándékozást.
Bár rénszarvasszánnal nem rendelkeznek, és nem is minden épületen van nagy kémény, amin leereszthetnék az ajándékokat, ettől még kreatív csapataik megoldják a kézbesítést! 

AHHOZ, HOGY LEGYEN MIT KÉZBESÍTENI, AZ IDÉN ERŐN FELÜL DOLGOZÓ KÉKLÁMPÁSOKNAK, TI IS KELLETEK!

Elsősorban olyan ajándékokat várnak, amit az adott egységek közösen tudnak hasznosítani, akár együtt elfogyasztani, vagy hosszabb távon funkcionálisan használni, igénybe venni.

Mik lehetnek az ajándékok?

- Előre csomagolt, beazonosítható gyártótól, termelőtől származó, élelmiszer, kész termék, mely nem igényel hűtést, pl. lekvár; szörp; előre csomagolt sütemények; dobozos és üveges, kizárólag alkoholmentes italok; ropogtatni valók; filteres teák; méz; gyümölcsök; stb.

- Háztartási kisgép, melyet bármikor tudnak hasznosítani közös konyhájukban a Kéklámpások, az átlagos 12-24 órás szolgálat alatt, pl. szendvicssütő; vízforraló; kenyérpirító; kávéfőző; kontakt grill; stb.
Ha megteheted, hogy ilyen eszközzel járulj hozzá az adományokhoz, kérlek lehetőség szerint új, garanciális vagy alig használt, szép állapotú terméket ajándékozz az egységeknek, mert napi használatba kerülnek majd.

- Ha naponta gyermekekkel foglalkozol és kedvet éreztek hozzá, csoportos kreatív alkotásokkal, apróságokkal, rajzokkal is megörvendeztethetitek a Kéklámpásokat.
A kreatív ajándékokhoz, nem kell közösséghez tartoznod, egyénileg is készíthetsz, kedveskedhetsz ilyesmivel az egységeknek, korhatártól függetlenül.

- Ha céged van, cég vagy intézmény vagytok és olyan szolgáltatást nyújtotok, amit egységenként legalább 15 – 25 főnek/családnak fel tudtok ajánlani, biztostani, amit 2021. december végéig tudnak a Kéklámpások felhasználni azt is szívesen vesszük. Hiszen élményt is lehet ajándékozni 

Ha, nem szolgáltatásaitok, hanem termékeitek, eszközeitek vannak, melyek hasznosak bizonyulnának a Kéklámpások számára és azokból ajándékoznátok, azt is megtehetitek.

Hol és miként adhatod át az ajándékod?

Székesfehérváron, az alábbi gyűjtőpontokon lehet az ajándékokat leadni:

1. A Szent István Király Múzeum két székesfehérvári és egy táci kiállítóhelyén

FONTOS: A jelenlegi rendkívüli rendelkezéseknek megfelelően, NEM LÉPHETSZ BE a múzeumi kiállítóhelyekre, ezért kérünk, hogy csengetéssel kopogással jelezd, hogy hoztál adományt és a kollégák az ajtóban átveszik!

Országzászló téri Kiállítóhely, Országzászló tér 3.; hétfőtől – péntekig 9.00 – 15.00

Fekete Sas Patikamúzeum, Fő utca 5.; hétfőtől – péntekig 9.00 – 15.00

Tác, Gorsium Régészeti Park;
hétfőtől – péntekig 9.00 – 15.00

2. Kereskedelmi egységekben

Herman Kulcs-Zárda Bt.
Székesfehérvár, Ősz utca 6.;
hétfőtől – péntekig 8.00 – 17.00

3. Magánházaknál

Freschl Barbara magánszemély
Székesfehérvár, Bodrogi utca 11/A;
kizárólag szerdánként 15.00 – 18.00

Ha úgy érzed üzleted, vállalkozásod alkalmas rá, gyűjtőpontnak a kampány során bármikor be lehet csatlakozni.
Amennyiben szeretnél csatlakozni kérünk, írj e-mailt vagy telefonálj a szervezőknek:
FMKSE:
fmkse.info@gmail.com +36 70 676 7727
Értékmentők:
info@fcke.hu +36 70 531 9417

Kérünk, hogy egyik ajándékot se csomagold külön díszcsomagolásba! Ezt az egyesületek angyalai teszik majd meg, amikor a különböző szervezetek csomagjait összerakják. Elég, ha egy reklámszatyorba, dobozba beleteszed őket. Mindenképpen tüntesd fel, egy jól olvasható papíron az adományod mellett, hogy melyik Kéklámpás egységnek/egységeknek küldöd az ajándékot/ajándékaid! Amennyiben szeretnéd, hogy a neved, céged neve szereplejen a listán, melyet a csomagok mellé helyezünk, akkor kérünk azt is írd fel a lapra.
Ha nagyobb eszközről, dologról van szó, akkor keresheted a szervezőket és elmennek ajándékodért, egy előre egyeztetett időpontban.

Mikor kezdődik és ér véget a gyűjtés?

A gyűjtés 2020. december 4-én kezdődik és Szent Este előtt három nappal, azaz 2020. december 21-én du. 16.00 órakor ér véget, eddig a határidőig lehet az adományokat leadni a gyűjtőpontokon.

Mi történik az gyűjtőpontokon felhalmozódott ajándékokkal?

December 21-én este az utolsó ajándékokat is összegyűjtik és saját karácsonyi gyárukba szállítják az egyesületek tagjai. Ott megkezdődik az ajándékok szortírozása és becsomagolása, Kéklámpás egységenként, illetve a kiszállítás logisztikájának megtervezése.
Végül december 24-én este, az FMKSE és Értékmentők angyalai kézbesítik az ajándékokat, minden Kéklámpás szervezethez!

AKIK MÁR HOZZÁJÁRULTAK AZ 2020-AS AJÁNDÉKOKHOZ:

Szent István Király Múzeum
Kéklámpás egységenként 25 db családi belépővel, melyeket 2021.december 31-ig lehet majd felhasználni és szintén egységenként egy-egy értékes könyvcsomaggal.

Ez a kezdeményezés évről-évre megrendezésre kerül.
Kérünk, hogy csatlakozz Te is, lepd meg azokat az embereket,
akik idén még több áldozatot hoztak, mint eddig és
kevésbé rendhagyó évben is, nap, mint nap értünk dolgoznak és hivatásuk az életük!