A magyar királyok koronázótemploma

A XV. századi közfelfogás szerint, mely Kottanner Ilona emlékiratában maradt fenn, “a magyaroknak három törvényük van. Úgy hiszik, hogy bármelyiket hagyja teljesítetlenül valaki, az már nem törvényes király. Az első törvény úgy szól, hogy a királyt a Szent Koronával kell megkoronázni. A második, hogy az esztergomi érseknek kell megkoronáznia. A harmadik, hogy a koronázásnak Fehérvárott kell megtörténnie.”

Korai írott forrásaink alapján valószínűnek látszik, hogy a királykoronázás ezen főbb szabályai már a XI. században is érvényesek voltak. A keresztény királyságot megalapító, 1083ban szentté avatott és az “ideális király” vonásait magára öltő Szent István Fehérváron őrzött ereklyéinek, személyéhez kötődő – esetenként csak ilyennek vélt, vagy az elveszett eredetit helyettesítő – jelvényeknek, tárgyaknak a szertartásba való bevonása – a kor felfogása szerint – segítette a megválasztott “kiváló lovag” misztikus átváltozását a jelképes és ünnepélyes események során “Isten kegyelméből való”, szerencsésen uralkodó királlyá.

Az egyházi szertartás rekonstruálható mozzanatai: közfelkiáltás (választás), eskü, szentelés, felkenés, átöltöztetés, a kard átadása, koronázás, a jogar átadása, trónra ültetés. Ezek közül a Szent Koronával való koronázás vált a köztudatban a legfontosabbá, míg az itt állt királyi trónra a város nevének Székesfehérvárrá bővülése emlékeztet.

Székesfehérváron koronázott királyok uralkodásuk első évének megjelölésével:

“Társa az országnak”
királynéi koronázások a fehérvári bazilikában


Írott forrásaink csak a késő középkori királyné-koronázásokról maradtak fenn, ezekből a királyokéhoz hasonló, de annál külsőségeiben szerényebb szertartást ismerhetünk meg.
Az ünnepi nagymise keretébe illesztett szertartást a veszprémi püspök kiváltsága volt celebrálni, aki a királynéi kancellária tisztségét is viselte. A koronázás egy-egy mozzanatában püspökök és a nádor segítettek. Szentelés, felkenés, átöltöztetés után a koronázás és a jogar átadása következett, közben rövid imával : “Vedd az ország koronáját, és tudd meg, hogy társa vagy az országnak, adj a népnek mindig megfelelő tanácsot, és mennél magasabbra emelkedsz, annál jobban szeresd és őrizd meg a szerénységet.” Már a török hódítás árnyékában, 1539-ben koronáztak utoljára királynét Székesfehérváron: Jagelló Izabellát, Szapolyai János király feleségét.

Székesfehérváron koronázott királynék

A prépostság
temploma mint
temetkezőhely
A középkori magyar királyok temetkezőhelyeit (Szekszárd, Tihany, Nagyvárad, Buda stb.) az írott források alapján ismerjük. A Székesfehérvár török kézre kerülése (1543) előtt elhunyt 37 királyunk közül 15 az itteni Szűz Mária-társaskáptalan templomában talált nyughelyet. Az első maga az alapító, I (Szent) István (†1038) volt. Kálmánt (†1116) követően még hat további Árpád-házi királyt (II. Béla †1141, II. Géza †1162, II. László †1163, IV. István †1165, III. Béla †1196 és III. László †1205) temettek el itt. A XIV. században Károly Róbert és I. (Nagy) Lajos, a következőben Albert (†1439) és I. Mátyás (†1490), végül a XVI. század első felében II. Ulászló (†1516), II. Lajos (†1526) és János (†1540) temetkezett ide. Az itt eltemetett királynékról, királyi gyermekekről csak elvétve tudósítanak a források, fontosságát tekintve messze kiemelkedik közülük Szent István fia, Szent Imre herceg (†1031). Az ország előkelői közül néhányan az uralkodó különleges kegyéből kaphatták meg a bazilikában való temetkezés jogát: írott források tudósítanak Ozorai Pipo (†1426) temesi ispán, id. Rozgonyi István (†1439/40) fejéri ispán, Buzlai László (†1481 után) lovászmester családi temetkezőhelyéről, sírkápolnájáról. Marcali Miklós (†1413) és Stiborici Stibor (†1414) erdélyi vajdák síremlékeinek töredékei is ismertek, Druget Fülöp (†1327) nádornak pedig pecsétgyűrűje került elő a bazilika területén. A társaskáptalan több prépostjának nyughelye is a templomban lehetett, erre bizonyítékul azonban egyedül Györgyi Bodó Miklós (†1474) sírkőtöredéke szolgál.

István királyt a prépostsági templom “közepén” temették el Így mondja Hartvik püspök legendája. Az előkelő sírhely megválasztása a szentélyen kívül, a főhajó tengelyében az egykorú európai szokásokkal állt összhangban, és a templom alapítóját illette meg. A sírépítmény napvilágra került maradványai abban a tekintetben is igazolják Hartvik elbeszélését, hogy a királyt mély sírban temették el. A sírhely nyugat felőli bővítése, többszörös átépítése a király 1083-as szentté avatásával, a neki szentelt oltár állításával, a Szent István kultusz terebélyesedésével kapcsolatos. Az ásatási leletek tanúsága szerint a Hartvik által említett fehér márvány koporsó nem azonos azzal a szarkofággal, amelyet a hagyomány Szent István nevéhez kapcsol. A szarkofág a prépostsági templom romjai közt került elő, római eredete, XI. századi átfaragása mindenképpen arra vall, hogy nagyon jelentős személy temetéséhez használták.

no images were found