A Fe­ke­te Sas pa­ti­ka 1971-ben szűnt meg élő gyógy­szer­tár­ként mű­köd­ni. 1975-ben, az épü­let és a be­ren­de­zés szak­sze­rű res­ta­u­rá­lá­sa után, a több mint két­száz éves in­téz­mény már mú­ze­um­ként nyi­tot­ta meg is­mét aj­ta­ját a kö­zön­ség előtt. Szé­kes­fe­hér­vá­rott az el­ső gyógy­sze­rész már 1688-ban, köz­vet­le­nül a tö­rö­kök aló­li fel­sza­ba­du­lás el­ső nap­ja­i­ban meg­te­le­pe­dett. A le­vél­tá­ri ada­tok sze­rint ez az el­ső gyógy­sze­rész – Sar­tory Já­nos – Pá­pá­ról ke­rült vá­ros­unk­ba. A kö­vet­ke­ző év­ti­ze­dek­ben elég sű­rűn vál­toz­tak a fe­hér­vá­ri pa­ti­ku­sok.

A fenn­ma­radt ira­tok ta­nú­sá­ga sze­rint, az egy­mást vál­tó tu­laj­do­no­sok mun­ká­ja nyo­mán egy­re na­gyobb ér­té­ket kép­vi­sel a fel­sze­re­lés és a gyógy­szer­kész­let. Így 1745 dec­em­be­ré­ben, ami­kor az utol­só ci­vil gyógy­sze­rész öz­ve­gyé­nek ha­lá­la után a je­zsu­i­ták szer­zik meg a pa­ti­kát, már ezer­két­száz fo­rint vé­tel­árat kel­lett fi­zet­ni­ük, ami ak­kor igen te­kin­té­lyes ösz­szeg volt. A Fe­ke­te Sas tör­té­ne­te tu­laj­don­kép­pen ez­zel a vé­tel­lel kez­dő­dött. 1746-ban a fe­hér­vá­ri je­zsu­i­ták leg­főbb me­cé­ná­sa, Va­nos­si An­tal (Va­nos­si Lő­rinc szé­kes­fe­hér­vá­ri har­min­ca­dos fia, s egyéb­ként ma­ga is je­zsu­i­ta szer­ze­tes, ez idő­ben a tren­csé­nyi rend­ház fő­nö­ke, ké­sőbb egyi­ke a rend leg­főbb ve­ze­tő­i­nek) egy ma­gya­rul, la­ti­nul, szlo­vé­nül és né­me­tül be­szé­lő pa­ti­kust, Masch­ner Ja­ka­bot küld­te a vá­ros­ba. Őt 1748-ban Hill Má­tyás vál­tot­ta fel, aki még a je­zsu­i­ta rend fel­osz­la­tá­sa, 1773 után is el­lát­ta a gyógy­sze­ré­szi és be­teg­ápo­lói te­en­dő­ket.

1774-ben el­ár­ve­rez­ték a pa­ti­kát, s ak­kor Val­ter Fe­renc, po­zso­nyi gyógy­sze­rész vet­te meg a be­ren­de­zést. 1811-től Bra­un Fe­renc és utó­dai, a szá­zad­for­du­ló­tól kezd­ve az 1950-es ál­la­mo­sí­tá­sig pe­dig a Lu­káts csa­lád mű­köd­tet­te a pa­ti­kát. A több mint két­száz esz­ten­dő ese­mé­nyei, tu­laj­do­nos- és íz­lés­vál­to­zá­sai mind nyo­mot hagy­tak a bú­tor­za­ton és a fel­sze­re­lé­sen. Az egy­mást vál­tó pa­ti­ku­sok ha­gyo­mány­tisz­te­le­té­nek kö­szön­he­tő, hogy e hosz­szú kor­szak egé­sze a ránk ma­radt ere­de­ti tár­gyak meg­le­pő so­ka­sá­gá­val il­luszt­rál­ha­tó. A szé­kes­fe­hér­vá­ri je­zsu­i­ták 1744-ben kezd­ték épí­te­ni, a mai Fe­ke­te Sas Pa­ti­ka­mú­ze­um­mal szem­ben, im­po­záns mé­re­tű rend­há­zu­kat.

1745 vé­gén, ami­kor Mel­ler Já­nos, az utol­só “ci­vil” pa­ti­kus öz­ve­gyé­nek ha­gya­té­ká­ból meg­vá­sá­rol­ták a gyógy­szer­tárt az ösz­szes fel­sze­re­lés­sel és az­zal a pri­vi­lé­gi­um­mal együtt, hogy más­nak a jö­vő­ben sem ad pa­ti­ka­nyi­tás­ra jo­got a vá­rosi ma­giszt­rá­tus – re­zi­den­ci­á­juk­nak még csak az ut­cai szár­nya ké­szült el. Ezért egy év­ti­ze­den át ide­ig­le­nes he­lyen, a mai Fő u. 6. gaz­da­sá­gi be­já­ra­tá­tól jobb­ra lé­vő he­lyi­sé­gek­ben mű­köd­tet­ték. Kér­dés, hogy ek­kor mi­lye­nek le­het­tek a bú­to­rai? Va­ló­szí­nű­nek kell tar­ta­nunk, hogy a Mel­ler-­fé­le ha­gya­ték­ban is volt va­la­mi bú­tor, ami leg­alább át­me­ne­ti­leg le­he­tő­vé tet­te a gyógy­szer­tár hasz­ná­la­tát. De a je­zsu­i­ták már ko­rán gon­dos­kod­tak meg­fe­le­lő új bú­tor­zat­ról is.

[Not a valid template]

 

1746- 47-ben a fe­hér­vá­ri rend­ház­ban mű­kö­dött Co­del­li Jó­zsef la­i­kus frá­ter, aki ko­ráb­ban a je­zsu­i­ták kő­sze­gi há­zá­ban mű­kö­dött, s hoz­zá köt­he­tő az ot­ta­ni pa­ti­ka be­ren­de­zé­sé­nek el­ké­szí­té­se. Min­den bi­zony­nyal az ő mun­ká­já­nak kell tar­ta­nunk az esz­ter­gált, zöld már­vá­nyos fes­té­sű, kar­tu­sos dí­szű fa­té­ge­lye­ket, me­lyek­nek leg­kö­ze­leb­bi ro­ko­na­it Kő­sze­gen ta­lál­juk.