A Ve­len­ce­i-­hegy­ség egyik leg­ki­ug­róbb dé­li nyúl­vá­nyán, a pá­koz­di Mé­szeg-­he­gyen áll az 1848. évi csa­tá­nak em­lé­ket ál­lí­tó újabb em­lék­mű (a ré­gi em­lék­osz­lop Pá­kozd fa­lu fő­út­ján ta­lál­ha­tó) és a szé­kes­fe­hér­vá­ri Szent István Király Mú­ze­um ál­tal ala­pí­tott és ren­de­zett, je­len­leg a Katonai Emlékpark Pákozd (www.kempp.hu) fenn­tar­tá­sá­ban mű­kö­dő em­lék­mú­ze­um.
A pá­koz­di csa­ta 130. év­for­du­ló­ján, 1978. szept­em­ber 29-én nyi­tot­tuk meg az em­lék­mú­ze­u­mot, mely az 1848. évi pá­koz­di győ­ze­lem em­lé­ké­re az egy­ko­ri csa­ta­tér kö­ze­lé­ben épült. A ki­ál­lí­tás a tör­té­ne­lem- és ha­za­sze­re­tő nagy­kö­zön­ség­nek, de kü­lö­nö­sen is a tör­té­ne­lem­ta­ná­rok ál­tal ide ve­ze­tett tan­órák­nak, ki­rán­du­lá­sok­nak és ün­nep­sé­gek­nek szín­he­lye.
A ki­ál­lí­tás­ban biz­ton­sá­gi okok­ból csak má­so­la­to­kat mu­ta­tunk be. A ru­hák, zász­lók, fegy­ve­rek, do­ku­men­tu­mok és áb­rá­zo­lá­sok te­hát mind a meg­fe­le­lő tech­ni­ká­val ké­szí­tett anyag­hű má­so­la­tok. A ki­ál­lí­tá­si tér en­te­ri­őr­jé­ben el­he­lye­zett egyen­ru­há­kat Nagy Má­ria szé­kes­fe­hér­vá­ri sza­bó­mes­ter ké­szí­tet­te el, me­lyek hi­te­le­sen mu­tat­ják be a 60. Wa­sa gya­log­ez­red köz­vi­téz­ét, a hon­véd va­dász egyen­ru­há­ját, a 4. (Sán­dor) hu­szár­ez­red ka­to­ná­ja ru­há­za­tát. Ugyan­eb­ben a ki­ál­lí­tá­si egy­ség­ben sze­re­pel a hon­véd tü­zér, a hon­véd gya­lo­gos zász­ló­tar­tó, a 15. (Má­tyás) hu­szár­ez­red köz­vi­té­ze, a hon­véd gya­lo­gos szá­za­dos egyen­ru­há­ja is. A ki­ál­lí­tott fegy­ve­rek mel­lett lát­ha­tó még ugyan­eb­ben az en­te­ri­őr­ben egy hat fon­tos tá­bo­ri lö­veg, egy röp­pen­tyű áll­vány­nyal és az 1. hon­véd­zász­ló­alj lo­bo­gó­já­nak má­so­la­ta. A zász­lót Sze­less­né Csiz­ma­dia Már­ta, ká­ló­zi ipar­mű­vész ké­szí­tet­te. A tör­té­nel­mi do­ku­men­tu­mok­kal együtt be­mu­ta­tunk az 1848/49-es for­ra­da­lom és sza­bad­ság­harc­ban hasz­ná­la­tos fegy­ve­re­ket is.
A kar­dok má­so­la­tát Fa­ze­kas Jó­zsef, bony­há­di ko­vács­mes­ter ké­szí­tet­te el. Az egy­ko­ri met­sze­tek­ről, raj­zok­ról, egyéb áb­rá­zo­lá­sok­ról jól is­mert kard­tí­pu­sok kö­zül ki­ál­lí­tunk egy ju­rá­tus kar­dot, 1824-es min­tá­jú né­met lo­vas­sá­gi pal­lost, 1827. min­tá­jú tisz­ti szab­lyát (a nyit­ha­tó ken­gyel­lel ké­szült vál­to­za­tot hasz­nál­ta Mó­ga Já­nos is), va­la­mint 1837-es min­tá­jú tisz­ti szab­lyát. A be­mu­ta­tott pisz­to­lyo­kat Ré­ti Lász­ló ké­szí­tet­te. A pus­kák ifj. Lő­rinc­ze Ti­bor szé­kes­fe­hér­vá­ri fegy­ver­ko­vács gon­do­san ki­vi­te­le­zett, szé­pen si­ke­rült mun­kái: egy Au­gus­tin- ka­ra­bély, va­la­mint egy 1798-as min­tá­jú sza­bad­ság­harc ide­jén át­ala­kí­tott lo­vas­sá­gi ka­ra­bély sze­re­pel ki­ál­lí­tá­sun­kon.

A do­ku­men­tu­mok kö­zött itt most csu­pán két irat­cso­port­ra hív­nánk fel a jö­ven­dő lá­to­ga­tók fi­gyel­mét. Egy kö­zö­let­len és ed­dig is­me­ret­len do­ku­men­tu­mot is be­mu­ta­tunk, egy le­ve­let, me­lyet bá­ró Wes­se­lé­nyi Mik­lós “Batt­hi­a­nyi La­jos­nő”-nek cím­zett 1848. szept­em­ber 28-án Pest­ről. Más­nap, a pá­koz­di csa­ta nap­ján vit­te el a pos­ta Iker­vár­ra, ahol Bat­thyá­nyné ek­kor tar­tóz­ko­dott és hí­re­ket várt a pes­ti ese­mé­nyek­ről A kéz­be­sí­tés nap­ján Wes­se­lé­nyi is el­uta­zott Grä­fen­berg­be, ahon­nan már csak meg­hal­ni tért visz­sza 1850-ben.
A do­ku­men­tu­mok kö­zül új­don­ság­nak szá­mí­ta­nak még a csa­ta ha­lot­ta­i­ról tá­jé­koz­ta­tó anya­köny­vi be­jegy­zé­sek; nem­igen tud­tunk ed­dig név sze­rint az üt­kö­zet ál­do­za­ta­i­ról. A pá­koz­di csa­ta vesz­te­sé­ge­it mind­két ol­da­lon csak be­csül­ni le­het. Mó­ga Já­nos az el­len­fél vesz­te­sé­ge­it (se­be­sül­tek és ha­lot­tak) 100 fő­re be­csül­te, de tud­juk, hogy csak a Szé­kes­fe­hér­vá­ron sor­suk­ra ha­gyott hor­vát hads ereg­be­li se­be­sül­tek szá­ma is több volt négy­száz­nál (igaz azon­ban, hogy a cisz­ter­ci rend­ház­ban be­ren­de­zett kór­ház­ban ré­geb­bi se­be­sül­tek és be­te­gek is vol­tak). A ma­gyar hon­vé­dek kö­zül hét ha­lott és 37 se­be­sült ma­radt a csa­ta­té­ren. A se­be­sül­tek kö­zül töb­ben utóbb a mar­ton­vá­sá­ri fő­ha­di­szál­lá­son (a Brunsz­vik-­kas­tély­ban) be­ren­de­zett kór­ház­ban hal­tak meg. Aszódy Já­nos nem­zet­őrt, Do­bin (vagy Do­bi­sa) Lász­ló “Va­za Ez­red­ből” va­ló köz­le­gényt, Ro­zen­berg Jó­zsef “Po­rosz Her­czeg Ez­red­ből” va­ló mu­zsi­kust, Tóth La­jos pes­ti sze­ke­rész nem­zet­őrt és Bless Vent­zel “Hu­nya­di csa­pat­bó­li köz­vi­tézt” Mar­ton­vá­sá­ron te­met­ték el. To­váb­bi ha­lot­ta­kat Ve­len­cén is el­te­met­tek, saj­nos ne­vük fel­jegy­zé­se nél­kül. A sú­lyos se­be­sül­tek­ből vit­tek a szé­kes­fe­hér­vá­ri ha­di kór­ház­ba is, bár a kór­ház csak a csa­ta után ke­rült ma­gyar kéz­be. A bel­vá­ro­si plé­bá­nia tá­bo­ri kór­há­zi anya­köny­ve sze­rint itt halt meg Kiss­pál Mi­hály Nóg­rád me­gyei, Il­lés György Za­la me­gyei, Bá­nyás Já­nos Aba­új me­gyei nem­zet­őr il­let­ve An­gos Jó­zsef és Bog­nár Já­nos “Er­neszt gya­log­ez­red­be­li köz­vi­téz”. Mind­any­nyi­u­kat, ahogy az itt meg­halt 13 hor­vát és 1 szerb se­be­sül­tet is, a Sós­tói te­me­tő­be te­met­ték (pe­dig a szerb nem egye­sült, az­az gö­rög­ke­le­ti val­lá­sú volt, s Szé­kes­fe­hér­vá­ron volt és van or­to­dox te­me­tő is.).
A vit­ri­nek­ben tár­gyalt té­ma­kö­rö­ket egy­-egy ko­ra­be­li (vers­ből, vagy tör­té­ne­ti do­ku­men­tum­ból vett) idé­zet fog­lal­ja ösz­sze. A tör­té­ne­ti fo­lya­ma­tot fel­dol­go­zó vit­ri­nek egy­sé­ges ké­pét a ré­gi pá­koz­di em­lék­mű­ről vá­lasz­tott cí­mer­pajzs-­mo­tí­vum te­rem­ti meg. A tár­gyalt té­ma egyes sza­ka­sza­it ( előz­mé­nyek, fel­ké­szü­lés a hon vé­del­mé­re, a pá­koz­di csa­ta, a csa­ta kö­vet­kez­mé­nyei, az ozo­rai fegy­ver­le­té­tel) az al­kal­ma­zott zöld alap­szín kü­lön­bö­ző ár­nya­la­ta­i­val je­löl­jük.
Meg­em­lé­ke­zünk az el­ső fe­le­lős ma­gyar kor­mány meg­ala­kí­tá­sá­ról, – a mi­nisz­te­rek arc­kép­csar­no­kát is ki­ál­lít­juk -, a nép­kép­vi­se­le­ti or­szág­gyű­lés meg­nyi­tá­sá­ról (1848. jú­li­us 5.) és a nem­ze­ti­sé­gi vi­szo­nyok­ról. A Ked­ves Gyu­la had­tör­té­nész ál­tal ösz­sze­ál­lí­tott nem­ze­ti­sé­gi tér­kép előtt el­gon­dol­koz­va sok XIX. szá­za­di, sőt több mai tér­sé­günk­be­li prob­lé­mán is el­töp­reng­he­tünk. Szó­lunk az 1848 nya­rán ki­tört dél­vi­dé­ki há­bo­rú­ról és Jel­la­sics hor­vát bán kül­de­té­sé­ről.
A ki­ál­lí­tás leg­hang­sú­lyo­sabb ré­sze ter­mé­sze­te­sen a had­szer­ve­zés kér­dé­se­i­vel fog­lal­ko­zik. A had­se­re­gek moz­gá­sát tér­kép­váz­lat­ok se­gít­sé­gé­vel mu­tat­juk be. A ki­ál­lí­tó­tér köz­pon­ti he­lyén, a Ve­len­ce­i-­tó­ra né­ző ki­öb­lö­sö­dés­ben fog­lal­ko­zunk ma­gá­val a pá­kozd-­su­ko­rói csa­tá­val.

A szept­em­ber 28-ai vi­ha­ros su­ko­rói ha­di­ta­ná­cson – Bat­thyá­ny La­jos sza­vai ha­tá­sá­ra – a re­for­má­tus temp­lom­ban vé­gül is a fő­vá­ros és ez­zel a for­ra­da­lom vég­ve­szély­ének az ér­ve győ­zött, va­la­mint az a jó­zan be­lá­tás, hogy a Ve­len­ce­i-­tó észa­ki part­ja és a hegy­ség kö­zé szo­rí­tott el­len­sé­get csak itt le­het­sé­ges le­győz­ni; to­vább nem le­het ha­lo­gat­ni a har­cot.
Nem volt egy­sze­rű dön­tés ez, sem a csá­szár ál­tal ki­ne­ve­zett és a tör­vé­nyes­ség fenn­tar­tá­sát min­de­nek fe­let­ti­nek tar­tó mi­nisz­ter­el­nök, sem pe­dig az ere­de­ti­leg a csá­szár­ra fel­es­ke­tett tisz­tek szem­pont­já­ból. Most te­hát a ha­za és a ha­la­dás esz­méi győz­tek.
A ki­ál­lí­tás te­ma­ti­ká­já­ba be­épí­tett te­rep­asz­tal a pá­koz­di csa­ta ki­lenc fá­zi­sát mu­tat­ja be. Az el­len­ség, va­la­mint a ma­gyar jobb­szárny és a cent­rum had­moz­du­la­ta­it a te­rep­asz­ta­lon el­he­lye­zett kis fi­gu­rák jel­zik, me­lyek egy­-egy har­ci cse­lek­mény­nél ki­gyul­lad­nak. A ma­gyar ka­to­ná­kat pi­ros, Jel­la­sics csa­pa­ta­it pe­dig zöld szín­nel je­löl­tük, hogy min­den csa­pat­moz­du­lat, a csa­ta egé­szé­nek le­fo­lyá­sa jól ér­tel­mez­he­tő, át­él­he­tő le­gyen. A mű­sza­ki ki­vi­te­le­zést, a te­rep­asz­tal szá­mí­tó­gé­pes ve­zér­lé­sét, prog­ram­ját a Szé­che­nyi Ist­ván Mű­sza­ki Szak­kö­zép­is­ko­la mun­ka­tár­sai, Fe­hér­vá­ri Er­nő, Zen­tai Fe­renc va­la­mint Schul­te­isz Lász­ló ol­dot­ta meg nagy si­ker­rel.
A te­rep­asz­tal kül­ső fel­újí­tá­sát, mely a pá­koz­di csa­ta föld­raj­zi kör­nye­ze­tét, te­rep­ala­ku­la­ta­it szem­lél­te­ti, a Jáky Jó­zsef Mű­sza­ki Szak­kö­zép­is­ko­la vé­gez­te el, Csil­lag György ok­ta­tás­ve­ze­tő irá­nyí­tá­sá­val.
A te­rep­asz­tal sö­té­tí­tett kör­nye­ze­té­ben vi­de­ó­-egy­ség szol­gál­ja a lá­to­ga­tók jobb tá­jé­koz­ta­tá­sát és szó­ra­koz­ta­tá­sát. A lá­to­ga­tó meg­néz­he­ti a Lant és kard, a Ma­gyar ün­nep, il­let­ve az Él­mé­nye­im cí­mű fil­met, vagy az 1978-as ko­szo­rú­zás és ki­ál­lí­tás­nyi­tó do­ku­men­tum­ké­pe­it.
A ki­ál­lí­tás be­fe­je­ző ré­szé­ben a Pá­kozd-­su­ko­rói csa­ta em­lé­ke­ze­té­vel fog­lal­ko­zunk. Az utó­kor em­lék­mű­vek ál­lí­tá­sá­val rót­ta le há­lá­ját. Ve­len­cén már 1874. már­ci­us 15-én fel­hí­vást tet­tek köz­zé és gyűj­tő­íve­ket bo­csáj­tot­tak ki “a sza­bad­ság el­ső harc­zo­sai, a Pá­kozd­nál el­esett hon­vé­dek em­lék-­szob­ra” fel­ál­lí­tá­sá­ra. En­nek do­ku­men­tu­mai, a pá­koz­di Bu­dai úton ál­ló em­lék­mű, a “di­cső­sé­ges csa­ta em­lé­ké­re emelt” Mé­szeg-­he­gyi obe­liszk fel­ava­tá­sa, az éven­ként is­mét­lő­dő ko­szo­rú­zá­sok, nagy­gyű­lé­sek, ün­nep­sé­gek, be­mu­ta­tók ké­pei zár­ják a ki­ál­lí­tást.